Menyhárt Mihály

Elég későn fogtam gitárt a kezembe és olyan indíttatásból, hogy másnak van, zenekara nekem miért ne legyen.

Valamikor a kilencvenes évek közepén történt, hogy páran eldöntöttük baráti indíttatásra hangszereket veszünk és csinálunk egy rock zenekart. Igazából szólógitáros szerettem volna lenni, de csak egy basszusgitárhoz (Jolana Rubin) jutottam jutányos áron.(ez van) A megbeszélt baráti zenekarból persze nem lett semmi, de hamar találtam társakat magam mellé és ’96 környékén össze is állt az első formáció egy (Black& nevű) trió és nekifogtunk a zenekari munkának. Kb. egy év alatt a trió egy öt fős zenekarrá nőtte ki magát, átesve a kezdeti nehézségeken és tagcseréken, közben a név is megváltozott (Damned Glory) és a stílus is rock -ból metal –ra váltott. Futott is a szekér a kétezres évek elejéig, majd emberi dolgokon való összekülönbözések miatt megcsappant a zenekar létszáma, és mivel a baj csőstül jön, még próbahely nélkül is maradtunk. Itt parkoló pályára került a zenekar. Nagy magányomban kisegítettem egy kis csapatot (Irrentis) egy Ifi házas koncert erejéig. Majd beszálltam a Tűzvonal nevű zenekarba, (itt ismerkedtem meg Tóth Lászlóval) ahonnan két év után eljöttem, majd 2008 nyarán Tóth Lászlóval megcsináltuk az End of Paradise zenekart, ahol még három kiváló emberrel próbáljuk megvetni a lábunkat a klasszikus metal talaján.

Csak úgy repül az idő, és a sors csak keveri a lapokat, mit ad az ég?

2011 nyarán Migend Viktornak való segédkezés folytán megismerkedtünk Bokával és Petivel, mivel öreg jampi nem vén jampi, pár Sárga Taxi buli után való utazgatás során rá kellett jönnöm, hogy nem is olyan rossz arcok ezek a Rock & Roll csávók. Egy csomó poén és egymás cinkeléséből születnek furcsa dolgok.

Ez is ilyen, kicsit másabb zenei világ, mint amit megszoktam, de három remek emberrel való zenélés inkább szórakozás mintsem munka.

[2012.02.22.]