Ez volt a sláger egykor 100. - 1980-ben milliók hallgatták a dalt
Nagy népszerűségnek örvendő sorozatunkban a múlt nagy slágereit keressük elő és mutatjuk meg. Kalandozzatok velünk az időben és ismerjétek meg, milyenek voltak az igazi nagy slágerek egykor. A remek lemezlovas BanDJ ismét nem volt rest és megérkezett az aktuális retro csemegével, ami nem más, mint a Neoton Familia örökzöldje.
A zenetörténelem kevés olyan együttessel ajándékozta meg a világot, amelyek évtizedeken keresztül, több generációnak szereztek örömöt zenéjükkel. Szerencsére hazánknak is van néhány ilyen csapata. A Neoton Família örökzöld diszkó- és popslágereivel hatalmas életművet épített fel, amelynek egyik gyöngyszeme lesz mai időutazásunk dala. Ez pedig kalandra hív Don Quijote-val!
A Neoton Família hazánk többszörös csúcstartó együttese. Pásztor László csapatáról elmondható: nemcsak hogy nem „egynyári” előadók, de minden lemezükön megszólal egy vagy több gigasláger!
Ami pedig pályafutásukat illeti, szintén egyedülálló: 1965-től több mint 40 aktív évet tudhatnak maguk mögött! Napjainkig tartó fennállásuk alatt olyan eredményeket értek el, amelyet senki nem tudott addig és azóta sem utánuk csinálni. Csak néhány példa: a ’68-as Ki mit tud, a 83’-as japán Yamaha fesztivál (!) győzelem, a spanyol slágerlista meghódítása a Santa Mariával.
FIGYELEM! Csatlakozz most BanDJ facebookoldalához, hiszen hamarosan remek nyereményekért játék indul.
A zenei termés szintén csodálatra méltó. Csak Magyarországon több mint 30 nagylemezük jelent meg, a végtelenségig sorolhatnánk tehát a pop, a diszkó, a rock, vagy akár a latin jegyében született örökzöld Neoton-slágereket.
Hanyasra értékeled Neoton Familia: Don Quijote című dalát? VOKS lent!
Ma üljünk fel a lóra, vágtázzunk vissza a diszkó ritmusain egészen 1980-ba és kezdődjön a szélmalomharc a Maraton című nagylemez elsőszámú diszkóslágerével, a „Don Quijote”-val. A felvétel megszólal a 10-es BanDJ Minimixen is.
Nyomj lent egy lájkot, ha kedveled a retro dalokat.
Itt pedig meghallgatható a BanDJ Minimix 10. (Disco), rajta a Neoton klasszikusával:
[2012.03.11.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.