˝A zenével gyógyítani lehet.˝ - interjú a Liszt-díjas Illényi Katicával

Illényi Katica hegedűművészt Liszt-díjjal tűntette ki a Nemzeti Erőforrás Minisztérium minisztere, Dr. Réthelyi Miklós, valamint Halász János és Szőcs Géza államtitkárok. A Liszt-díj a magyar állam által adományozható legmagasabb zenei kitüntetés, kiemelkedő zenei és előadóművészeti tevékenység elismerése. Átadására a Szépművészeti Múzeumban került sor Nemzeti ünnepünk alkalmából. Beszélgetés hivatásról, szolgálatról, gyógyításról…  

– Tizennégy évesen vettek fel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem „Különleges tehetségek” osztályába. Most, évekkel később átvehetted egy zenész számára legnagyobb elismerésnek számító, állami kitüntetést, a Liszt-díjat. Mit jelent számodra?
– Természetesen nagyon örültem a kitüntetésnek, noha soha nem az határozta meg az életemet és munkáimat, hogy van-e díjam, vagy nincs.
Mégis, amikor váratlanul az embert szakmailag és államilag is elismerik, az végtelenül jól tud esni. Jó érzés, ha az ember próféta lehet a saját hazájában. Lelkesedést és lendületet ad ahhoz, hogy továbbra is ugyanígy és ugyanezen az úton járva alkossak és adhassak az embereknek.
A magyar kultúrát képviselem, bármerre járok. Hirdetem és népszerűsítem a magyar szerzők műveit, zenei hagyományainkat, amelyekre méltán lehetünk büszkék a nagyvilágban.

–  Mennyi munkát és energiát tükröz ez az elismerés? Szerinted minek köszönhető?
– Három és fél éves korom óta egyfolytában gyakorlok; erről szólt a gyermekkorom, és azóta is a zene szolgálatában élek, amely egy végtelen és folyamatos tanulás még ma is, hiszen egy muzsikus soha sincs kész. A tanulás, a zene alázatos szeretete és az érzelmek tolmácsolása a közönség felé nap mint nap újabb kihívások elé állítanak.
Úgy gondolom, a szakma elismerése és a közönség szeretete együtt eredményezte ezt a megtisztelő kitüntetést.

Nézd meg az díjátadáson készült videót!




– Pályafutásod során melyek voltak az emlékezetes mérföldkövek?
–  A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hegedű szakán diplomáztam; pályám kezdetén viszont – hegedűművészektől szokatlan módon – zenés színdarabokban, operettekben, musicalekben játszottam főszerepeket itthon és külföldön egyaránt. Énekeltem, táncoltam, szteppeltem. Természetesen a hegedű is fontos szerepet kapott ezekben az előadásokban, mégis a komolyzenétől kicsit eltávolodva, sokkal inkább a szórakoztató műfaj felé irányultak az előadásaim.
Később megismerkedtem Stéphane Grappelli francia dzsesszhegedűs stílusával, és elkanyarodtam a dzsessz irányába. Óriási ihletet és lendületet kaptam ismét a hegedüléshez, számtalan dzsesszkoncerten játszottam, és élvezem azóta is az improvizáció határtalan lehetőségeit.
Az utóbbi években a dzsessz mellett ismét visszakanyarodtam a komolyzenéhez; sokat játszom klasszikus zenei koncerteken.
Életem egyik legnagyobb álma teljesült 2010-ben, amikor három testvéremmel közös estet adtunk a Művészetek Palotájában.

– A közönség szórakoztatásán felül a muzsikálásoddal milyen cél szolgálatában állsz?
– Szoktuk mondani: a zenével gyógyítani lehet. Valóban így van, és ez csodálatos dolog, hiszen meg tudjuk változtatni az emberek hangulatát, javíthatjuk lelkiállapotukat, kizökkenthetjük őket a minket körül vevő, őrült, rohanó hétköznapokból, de talán mindezek mellett a legfontosabb cél számomra, hogy koncertjeimmel szerte a világban minél több emberhez eljuttassam az igényes zenét.

– Mindhalálig zene?
– Úgy, ahogy mondod…

- Aigner Ivan -

[2012.03.21.]