Compact Disco ellenfél az Eurovízió 2012-n: Unalmas a belga ballada?
Az Eurovíziós Dalverseny magyar rajongói közül sokan azzal vádolják a belga színekben versenyző flamand Iris dalát, hogy unalmas. Való igaz, hogy a Would You? című ballada nem a legpörgősebb dal az idei felhozatalban, de nem is egyszerű, „nyálas dal”.
A mindössze negyedórás nemzeti döntőben Iris két dalt énekelt, a Would You-t és a Safety Net-et. A zsűri és a közönség közös szavazásán végül a már említett Would You? (Szeretnéd? – a szerk.) című győzött, ugyan csupán 3 százalékkal kapott több voksot, mint a másik szerzemény.
A május 22-én az azerbajdzsáni Bakuban megrendezendő Eurovíziós Dalverseny első elődöntőjén egyébként sűrűn hallunk majd balladát, hogy ez kedvez-e Belgiumnak, az majd kiderül.
Albánia például nagyon erős, drámai produkcióval készül, de Rona Nishliu énekét sokan sok helyen túlzónak, erőltetettnek, kiabálósnak vélik. Ott van még Anmary és a Beautiful Song Lettországból, ami erősen hasonlít Csézy 2008-as előadásmódjához, bár nyilvánvalóan nem olyan kifinomult, mint a magyar énekesnő. Dánia Soluna Samay személyében ellenben biztosra megy: a fiatal lány stílusa kellemes, dala fülbemászó, de nem erőltetett, igazi kis versenydal.
Csatlakozz, ha érdekel a dalverseny
Magyarország dalát is sorolhatnánk a balladák közé, de a Compact Disco Sound of Our Hearts-át elektros-popos zenei hangzása miatt mégsem helyezném a sírós-rívós csajos számok közé. Talán csak elfogultságból mondom, de a Compact Disco már azzal kiemelkedik az első elődöntő mezőnyéből, hogy a többséggel szemben ők nem az Eurovízió igényeinek megfelelő dalt írtak. Azzal lettek sikeresek, azzal jutottak ki Bakuba, ami szimplán belőlük fakad. Amit akkor is elénekelnének, eljátszanának, ha nem lenne Eurovíziós Dalverseny.
Hallgassátok meg a Sound of Our Hearst-ot, és ítéljetek meg ti magatok!
-kiko-
[2012.05.16.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.