Elment Moldován Stefánia - emlékezzünk két remek előadásával
A Liszt-díjas drámai szopránt életének 82. évében érte a halál.
Moldován Stefánia nyugalomba vonulásáig a magyar operajátszás egyik vezető szopránja volt, utóbbi éveit a Gobbi Hilda által alapított Ódry Árpád Színészotthonban töltötte, betegen.
Moldován Stefánia Sajóudvarhelyen született 1931. augusztus 24-én. 1948-1953 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanulója volt Sipos Jenő tanítványaként. Pályáját az Operaház énekkarában kezdte.
1954-ben Mimiként debütált Puccini Bohéméletében a Szegedi Nemzeti Színházban, ahol 1954-1961 között társulati tag volt. 1961-től a budapesti operaház magánénekeseként alakította drámai szerepek sorát. Hangjának kiegyenlített, telt hangzásával, alakításainak drámaiságával és szenvedélyes lendületével a társaság vezető szopránjai közé tartozott. Elsősorban Verdi-hősnők megformálásával ért el kiemelkedő sikereket, de repertoárján szerepeltek a Mozart- és Puccini-operák szoprán szerepei is. Rendszeresen fellépett a nemzetközi hangverseny- és operaszínpadokon.
Csatlakozz, ha szereted a zenét.
Leonórát énekelte Beethoven Fideliójában és az opera Leonóra című ősváltozatában. Számos lemezfelvétel közreműködője volt. Leghíresebb alakításai közé tartozott Erkel Bánk bánjának Melindája, ezzel a hősnővel kapcsolatban írta róla a neves dramaturg és operakritikus, Fodor Géza az énekesnő operaházi tagságának negyedszázados évfordulóján: "Amit az emberi integritás póztalan méltóságáról és megsértésének jóvátehetetlenségéről, az erős és gyöngéd hitvesi, anyai érzelmekről el tud mondani, az ma egyedülálló."
Az énekesnő temetéséről később intézkednek.
- MTI -
[2012.04.15.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.