A szokásos nagy érdeklődés mellett, remekül sikerült a zongoraművész újabb nagyszabású koncertje. A helyszín a Művészetek Palotája volt, ahol április 2-án az Ecset és Zongora produkció ősbemutatójára került sor.
Az Ecset és Zongora címet viselő remekmű alapgondolata két évvel ezelőtt született meg.
A zeneszerző-zongoraművész a Nemzeti Galéria kiállítótermében először láthatta egyben a népszerű Munkácsy Mihály alkotást: a Krisztus-trilógiát. Hatására szinte földbe gyökerezett a lába.
Megszületett a gondolat: a zene nyelvén tisztelegni minden idők egyik legnagyobb magyar művésze előtt, hiszen Munkácsy sikere ma is erőt adhat mindannyiunk számára.
A gondolatot tett követte, aminek az első komolyabb megmutatkozása az április eleji budapesti koncert volt. Persze zárásról most sincs szó, hiszen Balázs elmondása szerint szeretné ezen munkáját megmutatni a világ nagy koncerttermeiben is. Itt jegyezzük meg, aki lemaradt a premierről, az a zenei anyagot április 16-tól a Havasi: Munkácsy című CD-n elérheti az Alexandra könyvesboltokban.
Balázs saját szerzeményeinek ihletői a már fent említett festmények voltak, melyeket a koncerten is viszontláthattunk a zenekar mögött elhelyezett, festménykeretbe ültetett kivetítőn. Megtudtuk, hogy a zenei tételek nem konkrét festmények zenei analógiái. A művész számára az érzések voltak fontosak, amelyek megszülettek a festmények hatására, és amelyeket azután a saját eszközeivel, a zene nyelvén fogalmazott újra.
A négy zenei blokk során a festmények életre keltek a hatalmas kivetítőn, miközben átéltük a lenyűgöző dallamokat és csodáltuk a fényjátékot. A zongora és a vonósok időnként szólóénekkel és hegedű- vagy brácsaszólóval egészültek ki. Szemünket, fülünket egyszerre érte művészi inger, nekünk csak át kellett adni magunkat az élvezetnek.
Hátborzongató élmény volt megélni a képzőművészet és zene tökéletes körítéssel létrehozott találkozását.
A remek zenei élményt nyújtó tételeket prózai részek – köztük a nemrég elhunyt Garas Dezső bevezető és záró monológja - választották el egymástól, Munkácsy Mihály életéből, levelezéseiből kiragadott gondolatok formájában.
Kétségtelen, hogy Havasi Balázs a Művészetek Palotájának színpadát elsőre meghódította, a közönség mosolyogva hagyta el a helyszínt. Jöhet egy újabb lépés, a legnagyobb hazai koncertterem: irány a Papp László Budapest Sportaréna. A „támadásra” december 9-én kerül sor, a virtuóz zenész célja, hogy megtöltse majd zenekedvelőkkel a helyszínt.
Ígérjük a Zene.hu beszámol az előkészületekről.
- Bíró Zsolt -
[2012.04.17.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.