Dj Szatmári alias Szatmári István több mint 20 éve foglalkozik zenéléssel, mint mondja: gyerekkora óta. Gitározott, dobolt, játszott countryt és nosztalgia zenét, mégis a diszkó lett az igazi szerelem. 2004 óta legtöbben a Dj Szatmári feat Jucus nevű formációból ismerik a nevét, azóta határon innen és túl is megjött a várva várt siker. A 100 Évet Várnék… szerzőjével szakmáról, karrierről és egy csepp magánéletről beszélgettünk.
- Mint mondtad, a kezdetekben a hands up és a dallamos, populáris zene újdonságként hatott, ami a közönségnek is bejött. Az igények azonban nyilvánvalóan folyamatosan változnak. Mire van szüksége a mai közönségnek?
- Teljesen másra van szükségük, mint évekkel ezelőtt. Olyan kell, ami kihívó, figyelemfelkeltő vagy botrányos, gyakorlatilag a média is csak a botrányos dolgokkal foglalkozik. Hiába csinálsz egy jó dalt, addig az csak egy jó dal. De ha mondjuk már verekszel is – persze nem ezt tesszük -, annak már van sajtója is. Az átlagos dolgokra az emberek sem figyelnek már annyira fel.
- Mennyire állnak hozzád közel a meghökkentő dolgok?
- A munkám során előfordul, hogy olyan zenét viszek magammal egy-egy fellépésre, ami elsőre úgy tűnik, nem én vagyok, tőlem szokatlan, de idővel az emberek azt is megszokják és elfogadják. Ettől eltekintve szeretek jó dolgokban szerepelni, a nagyon bulvár szerintem nem is áll jól nekem, az nem én vagyok. De az elmúlt pár évben úgy tapasztalom, hogy a sajtó úgy általában a magyar zenészektől elfordult, és inkább az X-Faktorosokkal vagy a Megasztárosokkal foglalkozik.
- Ha már fiatal tehetségek… Ha jól tudom producerként is tevékenykedsz. Ez azt jelenti, hogy fiatalokat is felkarolsz, ha úgy adódik?
- Amikor ez az egész elindult, nagyon sok dj szeretett volna hasonló zenét csinálni, mint az enyém. Rengeteg megkeresés volt és csináltunk is Szerbiába és Romániába is például zenét meg hazai kollégáknak is. Akivel a zenéket csinálom, a Kerozinból is ismert Mosquito, ketten rakjuk össze a zenét és én írom meg a szöveget hozzá.
- De volt már arra is példa, hogy nem szakmabelieknek segítettetek, hanem egy rendhagyó, nem mindennapi projektben vettetek részt.
- Az Újfehértó mellett minden évben megrendezendő Zsindelyes Fesztiválon fel szokott lépni az Érpataki Asszonykórus, akik kiadtak egy lemezt, és arra kértek tőlünk diszkó remixet a számaikhoz. A korong nem mellesleg platinalemez lett.
- Fiatalabbak részéről érkeznek megkeresések, kérik a segítségedet az induláshoz?
- Nagyon sokan megkeresnek, el is mondom nekik, hogy én hogyan kezdtem és most hogyan kell csinálni, de ahhoz hogy valaki elinduljon, be kell vallani, pénz is kell. Egy dalt megcsinálni profi stúdiókörülmények között úgy lehet csak, ha profi emberekkel dolgozol, és ezek akár súlyos százezrek is lehetnek. És erre költeni kell, mert egy kereskedelmi rádió például nem fogja bevállalni, hogy egy amatőr, akármilyen minőségben összedobott dalt játsszon. Profi terméket kell letenni az asztalra.
- Az, hogy saját számot készít valaki egyfajta kényszer a diszkós világban, vagy abból is kiválóan meg lehet élni, ha egy dj – ahogy mondtad – csak lejátsza mások dalait?
- Nincs erre jó recept. Régebben voltak olyan dj-k, akik a nevükből éltek. Ilyen volt például a techno dj Budai, aki nagyon híres volt és nagyon értette a szakmáját, nem volt rászorulva, hogy kiadjon bármilyen dalt is. Hívták anélkül is mert tudták, hogy jó bulikat csinál. De öt-hat éve ez már kevés. Mindenkinek kell, hogy csináljon remixeket.
- A szakma mennyiben változott az elmúlt évek során? Hiszen naprakészen elérhetőek a zenék, gyakorlatilag ingyen letölthető mindenféle program, szinte keverőpult sem kell hozzá, hogy valaki dj-nek érezhesse magát, mert elég egy számítógép?
- Nagyon. Amikor én kezdtem, nagyjából 20 évvel ezelőtt olyan kemény vizsgarendszer volt, hogy azok közül, akik most diszkósnak mondják magukat 99 százalékban el is buknának azon a rendszeren. Angoltól kezdve a műszaki ismereteken át a zeneismeretig az elmúlt negyven év zenéiből, tesztlapok, szóbeli vizsga stb. Mivel megszűnt a vizsgához kötés, bárkiből lehet dj. Akinek az apukája elég gazdag, vesz neki egy lemezjátszót vagy egy szoftvert, de attól még nem dj, hogy otthon van egy programja. Akkor dj, ha kiszolgálja a közönséget és minden héten megelégedésre tudja produkálni a dolgokat. Ha valaki kifizeti a belépőt és a buli végén azt mondja: megérte.
- A megyében hány olyan dj van, aki a te mércéd szerint is igazi dj?
- Három. De lehet, hogy háromszázan is használják a jelzőt.
- Mennyire összetartó a dj-társadalom? Mindenki mindenkinek konkurencia, vagy akadnak barátságok?
- Egymás alá vágások vannak persze. Mindenki meg akar élni, simán egymás alá tesz mindenki. De ez így volt 20 éve is, csak nem ilyen durván, mint most.
- Tanítványod van most?
- Jelenleg nincs, de korábban volt. Zsíros Attila 3 évig járt velem, pont mielőtt ezek az országos dolgok kezdődtek. Nem magam fényezésére, de meg is lehet nézni most milyen helyeken játszik. Az összes vezető helyen ott van a megyében. Tényleg tehetséges srác volt, és sokat tanult belőle.
- Visszatérve a zenéidre… Az általad képviselt magyar diszkózenék közé azért befért egy angol nyelvű dal is. Az I Want You hogy illik a képbe?
- A magyar populáris sláger kategória 2007-2008 körül erősen visszaesett, ez annak hatására történt, hogy betört hazánkba a modern tánczene. Volt akkoriban néhány kiemelkedő dj, akik nagyon meghatározóvá váltak az országban és ők abszolút nem játszottak magyar populáris zenét. Újdonság volt akkor ez, és nagyon sok fiatal dj - vagy annak mondott dj - őket próbálta másolni. Nem volt annyira egyéniségük és úgy voltak vele, ha nem játszik ilyet a nagy pesti dj, akkor ők sem fognak. A másolás sok esetben öltözködésben is megnyilvánult, emlékszem sokaknak megvolt az a gömbös nyaklánc például, amit Hamvai P.G. hordott vagy olyan márkájú pólóban kezdtek el járkálni, mint Bárány Attila. De még a mikrofont is abban a szögben tartották, ahogy ők!
- Hogyan hatott ez a szakmára?
- Nagyon rányomta a bélyegét, mert nem tudták úgy előadni ezt a stílust, ahogy az a csapat, és ezért a bulikban a közönség is megcsappant. Egyszerűen nem érezték jól magukat csak akkor, ha lejöttek a pestiek és hitelesen adták elő ezt a műfajt. Ráadásul amiért nem volt magyar zene, elindult egy tömeghisztéria, hogy ciki a magyar zene, már csak a külföldi a menő. Ekkor gondoltuk úgy Mosquitóval, hogy mi is kijövünk egy angol nyelvű számmal. De ez annyira előremutató volt meg újdonság, hogy a szakmának tetszett, de nem annyira jött a közönség felé át.
- Mi lehetett ennek az oka?
- Egyrészt szerintem egy évvel megelőzte a dal a korát, másik pedig az, hogy másoktól jobban elfogadták ezt, akik jobban otthon voltak ebben a stílusban. Nem mondom, hogy teljes bukás volt ez a dal, de jóval kevesebb embert érdekelte, mint amiket korábban csináltunk.
- 2008-ban újra magyar számmal jelentkeztél…
- Akkor már latin lázban égett egész Magyarország, latin zenék mentek a diszkókban is, ennek megfelelően a Táncol a nyár is mediterrán dallamvilágú, harmonika van benne például. Innentől kezdve megint azt csináltam, amit elfogadnak és amit kérnek tőlem, amihez értek. De ez furcsa, mert a szövegben is van egyfajta elvárás. Mindig azt mondják, hogy ez vagy az a szám olyan, mintha ’én énekelném a barátomnak, így szenvedtem vagy úgy szenvedtem utána, olyan szerelmes voltam’, és ez nekem nagyon megy, hogy az egyszerű emberek nyelvén írjam a szöveget. Lehet, hogy közhelyek vannak benne, de ezt várják el.
- Ez elég szűk skatulyának hangzik…
- Így van. Tudnék sokfajta műfajban sokfajta zenét csinálni, de 7-8 év alatt kiépítettünk Jucussal egy dolgot, amiről az emberek pontosan tudják, hogy mi ez. Magyarországon nem nagyon lehet átkerülni másik skatulyába, ezt többször megtapasztaltam már. Külföldön más, ott van például Armin Van Buuren, aki korábban trance-t zenét nyomott, aztán átment house-ba és senki nem mondta neki, hogy ’hé, te a múltkor még nem ezt játszottad és menjél vissza oda, mert nem fogadjuk el’.
- Milyen zenét csinálnál, milyen stílusban próbálkoznál, ha nem lenne ez a skatulya?
- Hűha… Ha nem lenne mellettem énekesnő és egyedül lennék, akkor nem csinálnék ennyire populáris zenét, most úgy érzem. De ennek a dolognak két oldala van: vannak a klubok és vannak a nyári fellépések. A fellépéseken jó, ha az énekesnő kiáll, és olyan dalt énekel, amit a közönség visszaénekel. Nem lehet nagyon elrugaszkodni.
- És mire számíthat az, aki egy klubba megy el bulizni Dj Szatmári zenéjére?
- Van egyfajta elvárás, amit minden héten hallanak az emberek és azt újra szeretnék hallani, ezért lejátszom. De van a másik fele a bulinak, amikor elsütök új számokat vagy olyanokat, amiről azt gondolom, hogy érték, és ezért be kell mutatni.
- Mennyire lehet formálni a közönség ízlését? Kell-e egyáltalán?
- Kell. Mindenképpen kell. De ez is olyan, hogy amikor egy hatalmas színpadon több ezer ember előtt zenélsz, megtehetsz bármit. Szinte mindent lehet játszani egy bizonyos határig. De ha eljövök egy kis helyre és mondjuk hó vége van és csak 30 ember táncol, akkor annyira már nem vagyok szabad. Mert ha kimegy öt ember a teremből, az rögtön meglátszik. Szóval ez a helytől is függ. Ha lehet, akkor próbáljuk az újdonságok vagy más stílusok felé irányítani őket, hogy ne csak azt hallják, amit például a rádióban hallanak egyfolytában.
- Korábban említetted, hogy sok fiatal, kezdő dj-nek nincs saját, kiforrott egyénisége, stílusa. Akinek van, meg tudja őrizni zenéjében saját magát, kitéve a folyton változó divatnak és igényeknek?
- Meg lehet őrizni, persze. A sorba azért annyira be kell állni, amennyire a divat megköveteli. Tavaly divat volt például sok diszkóban a román zene, vagy valamilyen szaxofonos dolgok, próbáltunk mi is arrafelé elmenni. Nekem is most nagyjából meg kell felelnem ennek az évnek az elvárásainak azzal, ahogyan az új dalt készítem. Mert azért a divattal nem lehet teljesen szembemenni, ha talpon akarsz maradni.
- Említetted az új dalt. Mit tudhatunk róla?
- A napokban debütált a facebook-on Vesztemet érzem címmel. Azért érdekes, mert erre a számra sokan azt mondják, hogy nem is mi vagyunk. Pedig ez is mi vagyunk, csak a mai kornak megfelelően van megcsinálva. Egy valóságshow szereplő reppel benne, tudom sokan – velem együtt – köpködik a valóságshow sztárokat, és igazuk is van, mert sokuk azzal lesz híres, hogy nem csinál semmit, csak benne volt a tévében. VV Bécinek viszont - művésznevén Young G - volt már több zenéje, és én nagyon felfigyeltem arra, ahogy ő reppel. Teljesen olyan stílusban, mint egy amerikai repper. Mivel nagyon sok külföldi számban divatos újra a rap - elég ha Pitbull-ra vagy Flo Rida-ára gondolunk -, úgy gondoltam, most mi is csinálhatnánk egy ilyet.
- Másik aktualitás, hogy részt vettetek nemrég egy határon túli díjkiosztón, ahol Dj Szatmári és Jucus is elismerésben részesült. Mesélj erről kicsit!
- Ez a Transilvanian Music Awards volt, amit első alkalommal rendeztek meg. Van egy külföldi céget vezető rendezvényszervező ismerősünk, Dimény János aki úgy érezte, hogy a magyar zene kezd elgyengülni, ezért kitalálta, hogy egy nagy fesztivált rendez, ahová D. Nagy Lajostól kezdve Kozsón át Vastag Csabáig mindenkit meghív. Ott volt még Király L. Norbi, a Desperado és mi is ott lehettünk. Több mint 20 előadó volt kint Magyarországról. A koncertet több hétig tartó netes szavazás előzte meg, rengeteg kategória volt külön az erdélyi és külön a magyar jelölteknek. Minket a 2012. év diszkóslágere kategóriában jelöltek a Túl vagyok rajtad című dallal, ellenfeleink a Compact Disco és Wolf Kati voltak. Érdekesség, hogy az utolsó napokig úgy volt, hogy egyik este mi vezettünk, másik este pedig Wolf Kati, de végül ő nyerte meg a díjat. Így van egy második díjunk, plusz egy különdíjunk is! Az erdélyi közönség ezzel hálálta meg, hogy sokat járunk ki és nagyon szeretik a dalainkat. Ez nekem nagyon sokat jelent, mert nem a szakma mondta meg, hogy milyen vagy, hanem a közönség döntötte el, hogy neked ez jár.
- Számodra a szakma vagy a közönség elismerése a fontosabb?
- A szakmában nagyon kevés embernek a szavát tudom elfogadni, mert tudom, hogy sokakból csak a rossz szándék, az ártás vagy az irigység beszél. Van egy pár ember, akinek mindig kikérem a véleményét és el is fogadom a tanácsát, de a közönség a legfontosabb, hiszen belőlük élünk, nekik játszunk. Ha valaki egy fárasztó hét után azért fizet belépőt, hogy minket lásson, akkor ki kell szolgálni. A közönség a legfontosabb minden szempontból. Minden dal hozzájuk szól, nem a szakmának írjuk.
- Mennyire egyeztethető össze a munkád a családi élettel?
- Nagyon nehezen. Volt partnereim is úgy ismertek meg, mint dj-t, kezdetben el is fogadták, de amikor már a 22. szombat este kellett otthon lenniük egyedül, akkor már nem örültek. Viszont azt el kell fogadni, hogy több mint 20 éve ezzel foglalkozok, nekem minden ebben van benne. Az összes energiám erre van fordítva, úgy érzem van még benne pár év, és nem szeretném feladni mert mondjuk szombat este nem érek rá. Azt szoktam mondani, ha valaki mondjuk éjjeliőr, és hétfőn nincs otthon, az pont ilyen. Az biztos, hogy kísértés sokak számára, hogy közönség előtt szerepelhet, de én ezt úgy szoktam kezelni, hogy ez ott és annak az embernek szól, akit a színpadon látnak, és tudom, hogy a magánéletben nem működik. Ez csak egy szerep, eljátszom este, hogy én vagyok dj Szatmári.
Hírek
