Eltemetett erősítők, föld alól dübörgő metal - új Fading Circles-videó
Elkészült a csíkszeredai (Erdély) Fading Circles első hivatalos videoklipje, amely a csapat második albumához, a 2011 nyarán megjelent Cyber Whirlwindhez kötődik. A klip az albumot nyitó The Straight Way c. dalra készült.
A történet röviden: egy izraeli művész, Gilad Ratman, - aki modern vizuális művészetekkel foglalkozik és a tel-avivi egyetemen tanít – egy művészfilm készítését tervezte, mely arról szól, hogy néhány zenekar megérkezik valahol a szabadban a tett helyszínére, cipelve a cuccaikat, ott ásnak egy nagy gödröt, betemetik az erősítőket és úgy játszanak (sok féle képpen értelmezhető). Ezt egyszer elmondta, mint ötlet.
Az ember nagyon sok ilyennel találkozik, hogy „gyertek csináljuk meg ezt, vagy azt”, mi mindig mondjuk, „hogy persze, tudjuk, hogy nem lesz belőle semmi”, általában csak szavak, szavak... Akkor lepődtünk meg és éreztük, hogy komollyá fog válni ez a dolog, amikor felhívott, hogy itt van az országban (Románia) – ez 2010 nyarán volt - és eljönne meghallgatni bennünket. El is jött, meghallgatott, egymásra találtunk néhány sör társaságában, elmesélte a terveit. Két éve történt az első találkozás, és a múlt nyáron sikerült az egészet nyélbe ütni, egy profi filmes stáb és 4 izraeli őrült segítségével. Egy olyan romániai céget kért fel, amelyik nyugati filmeknek szokott segíteni. Kimentünk a román alföldre kempingezni három napot, sátorban 50 C fok, kint 40, de jól telt.
A projektben összesen 5 zenekar vett részt. Cserében azért, hogy részt veszünk a filmjében, ő készített a zenekaroknak egy-egy klipet, gyakorlatilag ez volt a fizetség. Valamikor a film is meg fog jelenni, konkrét időpontot nem tudunk; még mi sem láttuk, de a helyszínen tapasztaltak alapján és Gilad eddigi munkája alapján állati lesz!
[2012.05.16.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.