A Heineken Balaton Sound nulladik napi “bemelegítő” programját – Ákos szintirock produkciója mellett – napjaink legnagyobb és legtrendibb elektro house indulóit jegyző előadőja, Afrojack teszi teljessé. Erre a napra érkezik még a feltörekvő holland house DJ-producer, Apster, majd a “rendes” Sound napokon fellép - a fergeteges forgatagban – a Booka Shade, Dizzee Rascal, a Mouse on Mars és a MiniCoolBoyz.
Az már ismeretes, hogy az idei Heineken Balaton Sound egy nappal korábban indul: már 11-én délutántól birtokba vehetik a rajongók a Balaton-parti helyszínt, ahol igazi kultúrtörténeti ritkaság, a nyáron csak három fesztiválon látható, Ákos legújabb, “2012-es szintirock” produkciója melegíti be a közönséget a Nagyszínpadon. A programban a Bonanza Banzai és Ákos legfontosabb dalai szólalnak meg, 21. századi hangszereléssel.
Mára az is biztossá vált, hogy a Nulladik napon, az Arénában, a Grammy-díjas holland elektronikus zenész, világhírű DJ és producer, napjaink legnagyobb és legtrendibb elektro house indulóit jegyző előadőja, Afrojack tölti majd be a teret. És ne feledkezzünk meg Apsterről. A feltörekvő holland house DJ-producer, Afrojack kiadója, a Wall Recordings felfedezettje, aki mesterének fellépésére várhatóan szédületes live szettel készíti fel a közönséget az idei Heineken Balaton Soundon. Mindezt mindössze 8500 forintos “bemelegítő-napi áron”.
A korábbi hírek óta több új név is bejelentkezett az idei Soundra. Így például Németország egyik legrégebb ideje óta aktív techno-pop alakulata: az igényes és hiperintelligens elektronikus zenék kevesek által magas szinten művelt tudományának két szakavatott nagymestere, Arno Kammermeier és Walter Merziger irányította Booka Shade.
Érkezik Dizzee Rascal, a géppuskanyelvű brit rapper, akinek eddig négy hihetetlenül sikeres albuma jelent meg, melyek kivétel nélkül vagy arany- vagy platinalamezek. Jön Zamárdiba továbbá Andi Tomaés Jan St. Werner formabontó elektronikus zenei produkciója, a Mouse on Mars, mely lassan húsz éve látja el a glitch és az IDM rajongókat rafinált e-zenei anyagokkal. Végül Itália földjéről érkezik a MiniCoolBoyz, akik a progresszív tech house tudományok legújabb kutatási eredményeit felhasználva keverik ki formabontó techno anyagaikat.
[2012.05.29.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.