Már Magyarországon is kapható - a NarRator Records licensz kiadásában – a zimbabwei Mokoomba zenekar lemeze, amit élőben a Babel Sound Interaktív Világzenei Fesztiválon élvezhetünk július 19-én, Balatonlellén.
A Mokoomba zenekar Zimbabwe és Zambia határán született, ahol a Zambezi folyó a legendás Viktória vízesésbe torkollik. A Tonga nép gyermekeiként nőtt fel a zenekar 6 tagja, akik népük kultúrájának hatásaiból táplálkozva alakították ki sajátos zenei világukat. Az énekes és ütőhangszeres Mathias Muzaza kivételes hangja által vezetve a Mokoomba átütő energiával hódította meg környezetét a táncra hívó afro-fusion stílusával.
2008-ban megnyerték a dél-afrikai Music Crossroads fesztivált, amely Zambia, Malawi, Tanzánia, Zimbabwe és Mozambique legjobb fiatal zenekarait lépteti fel. A sikert több európai meghívás méltatta, 2009-ben és 2010-ben felléptek Svédországban, Norvégiában, Spanyolországban, Hollandiában és Belgiumban, Olaszországban és Luxemburgban, majd a turnét a Csehország-beli Colours of Ostrava fesztivál koronázta meg, melyen a Cranberries előtt állhattak a nagyszínpadra.
A zenekar további fejlődését az elefántcsontparti származású, a Zap Mama basszusgitárosaként ismertté vált Manou Gallo zenei produceri munkája mozdította elő, melynek eredményeként idén újabb európai turnén mutathatják be új albumukat: Belgium, Hollandia, Németország, Ausztria, Finnország, Oroszország, Szerbia és Makedónia mellett Magyarországon is láthatja őket a közönség a Babel Sound fesztiválon, Balatonlellén.
A Mokoomba él, lüktet és szó szerint robban a színpadokon. Majd meglátjuk júliusban, de addig is egy kis ízelítő:
[2012.05.29.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.