A Pixel Film stábjával, és Mucsi Zoltán főszereplésével készítette el új videoklipjét a Depresszió.
„Bár ez már a zenekar 16. klipje, mégis most először készítettünk lírai, finomabb hangvételű dalhoz kisfilmet. Azon túl, hogy a Jön a reggel a tavaly megjelent, Vízválasztó című lemezünk egyik legnépszerűbb dala, jól érzékelteti, hogy miért döntöttünk 2 és fél évvel ezelőtt, Pálffy (Soda) Miklós személyében egy sampleres, billentyűs bevétele mellett. Zenei téren új kapukat nyitott meg előttünk a bővítés. Mivel a dal sem egy banális közhelyeket puffogtató ballada, ezért a klipet sem így képzeltük el.”
Nyomj egy tetsziket, ha szereted a zenét.
A zenekar egy csavaros forgatókönyvű thriller-t álmodott meg a Tokay Péter által vezetett Pixel Filmmel közösen, aminek főszerepére Mucsi Zoltánt kérték fel.
„Ugyan egy minimális zenélős rész is helyet kapott a videóban, de alapvetően szereplőkként jelenünk meg. Mivel tudtuk, hogy nem vagyunk színészek, ezért profik bevonására van szükségünk, hogy működjön a story. Amikor felvetődött a kérdés, hogy kit látnánk szívesen ebben a szerepben, egyből mindenkinek Mucsi Zoltán neve ugrott be. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy igent mondott a felkérésünkre, és óriási élmény volt vele dolgozni. A kisfilm női főszereplője, Rárósi Anita is remek alakítást nyújtott.” A videoklip több hónapig tartó előkészületek után, 18 óra alatt forgott le a budapesti Dürer Stúdióban, valamint a szombathelyi Sunset Motelben.
A klip-készítés mellett, jelenleg is turnézik a Depresszió. A Vízválasztó Turné telt házas őszi és tavaszi szakasza után, a nyáron is folytatja új lemezének bemutatását a zenekar. A „hagyományos” koncertek mellett, két extra bulira is készül a csapat. „Szeptember 16-án látogatunk el először Londonba, ahol egy Best of műsoros klubkoncertet adunk majd. A másik speciális eseményünk a 10 Éves Az Amíg Tart Exkluzív Koncert lesz, ahol a közönség kívánságának eleget téve eljátsszuk a zenekar számára áttörést hozó lemez teljes anyagát, valamint a legnagyobb kedvenceket, augusztus 24-én a Dürer Kert Szabadtéri színpadán."
[2012.06.20.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.