Június 17.-én véget ért az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. fél éve tartó könnyűzenei és borászati tehetségkutató sorozata. A vasárnapi döntőn kiderült, hogy melyik zenekar lett a sorozat fődíjasa, amelynek jutalma egy, az A38 Hajó által készítendő 50 perces televíziós portréműsor és koncertfilm.
Amikor 2011-ben a Szerencsejáték Zrt.-vel közösen elndítottuk a Talentométer könnyűzenei tehetségkutatót, a nagy siker (közel 650 nevező produkció, három hónapon át zajló válogató, és számtalan ígéretes tehetség) egyértelművé tette, hogy a kísérletet érdemes folytatni és akár bővíteni is. Éppen ezért idén már nem csupán könnyűzenei tehetségkutatót hirdettünk – némiképp bővítve a kört, 2012-ben a legtehetségesebb zenekarok és előadók mellett immár a legjobb 35 év alatti fiatal borászokat is kerestük.
A siker ismét meghaladta várakozásainkat. A január-március folyamán zajló nevezési időszakban a tavalyihoz hasonló számú könnyűzenei produkció nevezett, hat műfajban. A tavalyi rendszert némiképp átalakítva a műfajok a következők voltak: világzene, jazz, pop/rock, metál, hiphop/reggae, elektronikus/live act.
Ezek mellett szintén hat „műfajban” lehetett borokat nevezni, kizárólag olyanokat, amiket 35 év alatti fiatal borász készített: könnyű és testes fehér, könnyű és testes vörös, illetve rozé, valamint desszerbor kategóriában. A borászati tehetségkutató lebonyolításában a Bortársaság, illetve a Central European Wine Institute volt az A38 és a Szerencsejáték Zrt. szakmai partnere.
A szakmai zsűri és a közönség a hónapokon át tartó nyilvános válogatók után végül is hat-hat zenekart (műfajonként kettőt-kettőt) juttatott a döntőbe. Ez a tizenkét együttes mérte össze tudását és tehetségét vasárnap.
A döntőre jelentősen megváltozott az addigi lebonyolítás. Az elődöntők műfaji szeparációja megszűnt, az egyes műfaji zsűrik elnökei pedig ezúttal együtt döntöttek a legjobbról.
A műfajonként 3 tagú zsűrik tagjait az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. delegálta, elnökeik pedig az adott műfaj jelentős, elismert képviselői voltak.
dzsessz: Harcsa Veronika, énekesnő
elektronikus/live act: Barabás Lőrinc, zenész (Barabás Lőrinc Eklektric)
pop-rock: Kovács Krisztián, zenész (Fish!)
metál: Vörös András, zenész (Superbutt)
hiphop/reggae: László M. Miksa, zenész (Ladánybene)
világzene/népzene: Pál István Szalonna, zenész (Magyar Állami Népi Együttes)
A Talentométer fődíját végül a egyedülálló hangú világzenei produkció, az Ethnofil nyerte el. A fődij egy, az A38 Hajó által a közeljövőben készítendő 50 perces koncertfilm és riportműsor, aminek felvételei egy külföldi zenekar koncertje előtt zajlanak majd, és utómunkája, vágása és hangkeverése teljes egészében az A38 Hajón történik.
A Talntométer könnyűzenei tehetségkutató 2012-es díjazottjai
Győztes Ethnofil (Világzene/Népzene) - 50 perces koncertfilm a televízióban
A közönségszavazás győztese Galileo (Világzene/Népzene) – fellépési lehetőség a Veszprémi Utcazene Fesztiválon
The Talking Horse (Metal): fellépés az A38 Hajón neves külföldi előadó előtt Subliminal Merger (Metal): fellépési lehetőség a Rockmaraton Fesztiválon
Skolin Trio (Jazz): fellépési lehetőség az Újbuda Jazzfesztiválon Group 'N' Swing (Jazz): fellépési lehetőség az A38 Hajón, neves külföldi előadó előtt
Based On A True Story (Pop/Rock): Koncertklip készítése az A38 Hajón Patent (Pop/Rock): fellépési lehetőség a 2012-es Sziget Fesztivál Youropen Civil Színpadán
Mondom (Elektronika): 4-számos demo-anyag rögzítése, utómunkája, grafikai tervezése és legyártása 50 darabban Background (Elektronika): fellépési lehetőség a Balaton Soundon
AfroDZAQM (Hiphop/Reggae): fellépési lehetőség a Reggae Camp Fesztiválon BeatKOHO (Hiphop/Reggae): fellépési lehetőség az A38 Hajón, neves külföldi előadó előtt
[2012.06.26.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.