A Muse nevű rock banda bejelentette: Survival, azaz Túlélő című slágerük lesz a hivatalos dala a 2012es londoni olimpiai játékoknak. A devoni csapat honlapján tette közzé, hogy mennyire izgatottak, és megtiszteltetésnek érzik, hogy rájuk esett a választás.
A dalt - mely a BBC Radio 1-en debütál a későbbiekben – akkor játsszák majd, amikor a sportolók belépnek a stadionba, és a medál-átadó ceremónián.
A zenekar frontembere, Matt Bellamy saját bevallása szerint a dal a győzelem iránti elkötelezettséget és eltökéltséget is kifejezi. A zenész a Radio 1 Zane Lowe című, szerdai műsorában beszélt a megtisztelő felkérésről. Mint mondta: „Amikor arra kértek minket, hogy játsszunk a záró ceremónián, a dal már készen volt. Megmutattuk az olimpiás embereknek, és azt mondták, hogy szeretnék ezt használni hivatalos nótaként” – emlékezett a felkérésre.
A Survival-t az olimpiát közvetítő csatornák is használják majd, és szerepel majd a London 2012 Rock The Games elnevezésű zenei programban is. Speciális dalok Elton John vs Pnau-tól, Dizzee Rascal-tól, a The Chemical Brothers-től és Delphic-től is megjelennek majd július és augusztus között.
További részletek is napvilágra kerültek egy sor meglepetés koncertről, melyek a 2012-es londoni események kapcsán lesznek rendezve. Élőben lép majd fel többek között a Scissor Sisters, a Rizzle Kicks és a Sub Focus is.
Múlt hónapban emberek ezrei figyelték, ahogyan a banda az olimpiai lángot keresztülviszi Teignmouth nevű szülővárosán a 70 napos út 2. napján.
Mióta 1994-ben megalakultak, Bellamy és társai, Dominic Howard és Chris Wolstenholme több mint 15 millió albumot adtak el világszerte. Legismertebb számaik között mmegtalálható a Supermassive Black Hole, az Uprising és a Knights of Cydonia. Következő stúdióalbumuk The 2nd Law címmel szeptemberben várható.
-kiko-
[2012.07.27.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.