Milliók döbbentek meg! Kiderült: férfit szeretett a népszerű énekes!
Szexualitásáról vallott Frank Ocean a Tumblr nevű, mikroblogolásra alkalmas oldalon, ahol azt írta: élete első szerelme egy férfi volt. Az amerikai R&B énekes és dalszerző – aki második lett a BBC Sound of 2012 elnevezésű szavazásán – azt mondta: tisztázni akarta a szexualitásáról szóló pletykákat.
Bevezetésképp a 24 éves sztár azt írta: „Amiről most posztolni akarok, mindazoknak szól, akiket érdekel annyira, hogy elolvassák. Úgy volt, hogy az albumom köszönetnyilvánítós részében lesz majd erről szó, de a keringő pletykák miatt úgy véltem, jobb lesz tiszta vizet önteni a pohárba.”
Nyomj egy tetsziket, ha szereted a zenét.
Ocean New Orleans-ból költözött Los Angelesbe 18 éves korában, a Katrina hurrikánt követően. A stúdióját akkor elpusztította a vihar, a felszerelését pedig fosztogatók vitték magukkal.
Miután Kaliforniába érkezett, elkezdett dalokat írni olyan hírességeknek, mint Justin Bieber vagy John Legend, csak később csatlakozott az Odd Future nevű hip-hop formációhoz.
Nem volt menekvés
Tumblr posztjában Ocean kifejtette: eredetileg azt tervezte, hogy szexuális beállítottságáról Channel Orange című második albumának jegyzetei közt vall majd, majd folytatta:
„Négy nyárral ezelőtt megismertem valakit. 19 éves voltam, ahogy ő is. Együtt töltöttük a nyarat, és utána is együtt voltunk. Szinte minden nap. És akkor, amikor együtt voltunk, az idő mintha repült volna.
Majd’ minden nap láttam őt, és a mosolyát. Az éjszakákat is gyakran megosztottam volna vele. Mikor rájöttem, hogy szerelmes vagyok, szörnyű volt. És reménytelen. Nem volt menekvés, nem érdekeltek az a nők, akivel együtt voltam, az egyetlen aki érdekelt és akire gondolni tudtam az, akibe szerelmes voltam.”
Ocean mostanában Jay-Z és Kanye West közös albumán, a Watch The Throne-on énekelt.
Tumblr bejegyzésében azt is elmondja, a zene hogyan segített neki feldolgozni a történteket. A poszt végén pedig azt írja:
„Tudom, hogy csak azért vagyok bátor, mert te voltál az első. Szóval köszönöm. Mindent köszönök neked. Minden jót. Szabad embernek érzem magam. Ha egészen közelről hallgatom, meghallom az ég hangját is.”
-kiko-
[2012.07.08.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.