Új albummal jön a Backstreet Boys? Íme a fejlemények
Hat év telt el, mióta Kevin Richardson új albumot adott ki együttesével, a Backstreet Boys-zal. Most az énekes reméli, amikor stúdióba vonulnak társaival, az olyan lesz, mintha el sem váltak volna.
„Közösen átbeszéltük, mindannyian azt szeretnénk, ha ez egy személyes lemez lenne” – mondta Richardson az MTV News-nak. „Szeretnénk, ha hitelesen mutatná be, kik vagyunk most és hol tartunk az életünkben…Szeretnénk beszélni azokról a dolgokról, amelyek meghatározóak az életünkben, hitelesen, szeretnénk nagyszerű felvételt csinálni, amire büszkék lehetünk” – tette hozzá.
Nyomj egy tetsziket, ha szereted a zenét.
Az album már hónapok óta készül, mióta Richardson bejelentette, hogy visszamegy régi bandájához, akiket 2006 júniusában hagyott el. És hogy mit várhatnak a rajongók a 2005-ös Never Gone óta első jelentkezéstől?
„Mielőtt a New Kids On The Block-kal a turné európai részét csinálták volna, Londonba repültem, és találkoztunk egy producerrel, Martin Terefe-fel – aki a Train Hey, Soul Sister-jét és Jason Mraz I'm Yours-át is csinálta. Szóval szétnéztünk a producerek között, és vele telefonon beszéltünk. Londonba mentünk és találkoztunk vele. Egy napig írtunk, és arról az irányról beszélgettünk, ami felé haladni szeretnénk, és azokról az ötletekről, amik már a levegőben voltak."
"Ötleteltünk, aztán másnap felkeltünk, bementünk a stúdióba és kábé egy óra alatt írtunk egy dalt. Nagyon jó érzés volt, és gondoltuk, ez a helyes út. És remélhetőleg, ő fogja felügyelni majd az egész albumot” – avatott a részletekbe.
Az új lemez egyben egy ünnepet, és egy mérföldkövet is jelképez a Backstreet Boys életében, a legendás fiúcsapat ugyanis csillagot kap a Hollywood-i hírességek sétányán 2013-ban.
„Közeledik a 20. évfordulónk… és ez jó, ez rendben van így” – mondta, hozzátéve, hogy a csillag, amit a hírességek sétányán kapnak majd, hatalmas megtiszteltetés számukra.
-kiko-
[2012.07.12.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.