Szenzáció! Új néven tér vissza a legendás lánycsapat
Nem is akármilyennel! A ’90-es évek végén Sugababes néven ismertté vált lányegyüttes most Mutya Keisha Siobhan néven áll újra össze – jelentette a BBC. A trió szóvivője megerősítette a hírt, ezen túl azt is, hogy a banda leszerződött a Polydor-ral és már írják is az új dalokat.
A csapat eredeti felállásban 1998-ban alakult, debütáló albumuk 2000-ben jelent meg. Olyan slágerek köthetők a nevükhöz, mint az Overload, a New Year és a Soul Sound. Az utolsó eredeti tag, aki elhagyta a Sugababes-t 2009-ben, Keisha Buchanan volt.
Tagcserék
A Sugababes jelenlegi tagjai: Heidi Range, Amelle Berrabah és Jade Ewen.
Nyomj egy tetsziket, ha szereted a zenét.
A bejelentés néhány hónappal azután érkezett, hogy pletykák kezdtek keringeni a lehetséges újra egyesülésről. A jelentések szerint a trió Emeli Sande-val is dolgozik új dalokon és a Naughty Boy nevű producer segíti a munkájukat.
Az újbóli összejövetel bejelentése óta adott első interjúban Keisha Buchanan azt mondta a Popjustice nevű weboldalnak, hogy nem beszélhet a Sugababes név haszbálatáról.
„Alapvetően, nem mondhatok túl sokat erről. Hivatalosan annyit mondtak nekem, hogy nem beszélhetek erről” – szögezte le az énekesnő.
Siobhan Donaghy volt a banda első olyan tagja, aki kiszállt még 2001-ben. Az ő helyére az ex-Atomic Kitten énekesnő Heidi Range került. Másodikként Mutya Buena távozott 2005 decemberében, ő személyes okokra hivatkozva hagyta ott a csapatot.
Ezt követően - ahogy az ilyenkor lenni szokott – mind Siobhan, mind Mutya szólókarrierbe kezdett.
Utoljára Keisha Buchanan hagyta el az együttest 2009-ben. 2011-ben azonban még mindig nem nyilatkozhatott arról, miért vált meg a bandától, aminek több mint 10 éven át a tagja volt.
„Hivatalosan nem mehetek túlságosan bele a részletekbe. Nem érzek senki iránt haragot, és megértem, hogy az élet megy tovább" – fogalmazott akkor.
-kiko-
[2012.07.25.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.