A Patrick Swayzie és Jennifer Grey főszereplésével készült zenés-táncos klasszikus az 1980-as években látott napvilágot. Azóta emberek millióit hatotta meg a társadalmi különbözőségeik ellenére is egymásért harcoló szerelmesek sorsa.
Készen állnak Kedves olvasók, hogy megtudják, mennyire idősek? Nos, igen, be kell látnunk, a Dirty Dancing immár 25. születésnapját ünnepli, ami azt jelenti, hogy aki a maga idejében kedvelte a filmet, az már legalább ennyi évet szintén maga mögött tudhat…
S hogy hol vannak ma már az egykori kultuszfilm főszereplői? Jennifer Grey – a céltudatos kamaszlányból néhány hét alatt nővé érő Baby-t megformáló színésznő – például épp útban van, hogy a film rajongóival együtt ünnepelhesse az évfordulót egy különleges turné során. A sztár a Skinny Cow jégkrémmel társult, hogy egy sorozat Dirty Dancing-vetítéssel járják Amerikát. A turné alatt Atlantában is megálltak, ahol a CNN stúdiójában beszélt Grey a moziról, és néhai kollégájáról, Patrick Swayze-ről.
„Mindig azt gondoltam Patrick-ről, hogy nagyon sebezhető. „Mindent amit csinált, teljes odaadással tette, de mindig láthattam őt ebben a csodálatos, csodálatos sebezhetőségében és azt gondolom, ez az egyike azoknak a dolgoknak, ami olya emberré tette, amiért mindannyiunknak hiányzik” – mondta.
A színésznő karrierje 1984-ben a Mindenütt jó, de legjobb máshol című filmmel kezdődött, és azóta is töretlen. A több mint 25 év alatt olyan filmekben játszott, mint a Vörös hajnal és a Meglógtam a Ferrarival, de a világhírnevet mégis a Dirty Dancing hozta meg neki, és ma is a legtöbben ezzel a filmmel azonosítják a nevét.
Az újságírók arról is kérdezték, vajon tervezi-e önéletrajzi könyv megjelentetését.
„Úgy döntöttem, hogy várok még egy kicsit idősebb leszek. Nem akarok olyan könyvet írni, ami más embereket kényelmetlenül érintene, és nem tudom, hogy kell megírni egy ilyen könyvet. Szóval úgy döntöttem, gondolkodom még rajta, hogyan éreznének az emberek a könyvet olvasva és hogy érdeklem-e őket egyáltalán.”
-kiko-
[2012.08.22.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.