X-faktor: Nagy Ferónak ugyan kevés volt, de továbbjutott Seyfried Dániel
Seyfried Dániel, vagyis Fred egy romantikus számmal készült a Válogatásra, amelyet a barátnőjéről írt. Az első meglepetésre nem kellett sokat várni, ugyanis a szerelmes dalként beharangozott nóta első sorából világossá vált, hogy Fredet egy átbulizott éjszaka ihlette meg a szám írásakor.
A slágergyanúsnak épp nem nevezhető szerzemény arról szól, hogy Fred hogyan segítette át részegségtől hányó barátnőjét az ilyenkor adódó nehézségeken.
Lájk, ha érdekel az X-faktor.
Bár Malek Miklós azt mondta, hogy olyan a dal, mintha Feró írta volna, mégis egyedül a Beatrice frontembere mondott nemet Frednek, ráadásul éppen a dal szövege miatt.
A másik három mentor az értetlenkedés mellett elismerte a fiú hangi adottságait, így Dániel három igennel továbbjutott.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.