A Bandázóban élőben bizonyít a Kozmosz

Szókimondó szövegek? Punk zene a Bandázóban? Az áram lekapcsolásával fenyegető tulajdonos? Na persze! Haggyá' má'!...

Ha elmesélem a Bandázó forgatásainak általános metodikáját, akkor javarészt ugyanolyan sztorikat mesélnék, mindegyikben lenne ugyan némi egyediség, de nagyjából egy kaptafára mennek ezek a dolgok. A Kozmosz esetében ez egy kicsit más volt, így ez a cikk is egy kicsit más lesz. Mea culpa, akarom mondani: Bocs vazze!...

Néhány hónapja figyeltem fel az MR2-n egy fiatalos nótára, ami az amatőr és a profi zenei hangzás lézer-vékony mezsgyéjén billegett, de minden egyes alkalommal egyre jobban és jobban belopta magát a tudatalattimba. Google keresés után kiderült, hogy a Kozmosz nevű elkövetőről van szó, így aztán semmi sem tarthatott vissza a konstans youtube játszástól, mígnem a végén azon kaptam magam, hogy a kocsiban headbangelek és üvöltöm a sorokat, nézett is egyszer egy család az Ignis-ből a pirosnál, de nem érdekelt. Egy nagyon egyszerű húzással élt a banda, amikor a Petőfi versek klasszikusait a mai magyar rögvalóság egyenletrendszerébe helyezte, és a végeredmény egyszerűen túl jó lett ahhoz, hogy ne akartuk volna személyesen is megismerni a srácokat.

A szervezés egyszerű volt ahhoz képest, hogy mindegyikük civil melóval is rendelkezik a rock 'n roll mellett. Zsombor, a szimpatikus főarc lelkesen egyeztet és olyan pimasz magabiztossággal terelgeti a csapat ügyes bajos mindennapjait, hogy az megérne az idősebb ember irigységéből fakadó, tisztelettel vegyes fenéken billentést. Szimpatikusak és kész. Amikor megkérdi tőlem a telefonban, hogy az aktuális politikáról mennyire lehet beszélni a műsorban, lévén, hogy a véleményalkotás, és annak kinyilvánítása szerves részét képezi a művészetüknek, akkor meg már rendesen be is lopja magát a szívembe az ifjú alakulat, mert annyira nem jellemző ma kis hazánkban, hogy valaki nem csak brahiból vizel a széllel szemben, hanem a mögött igenis komolyan átgondolt koncepció van, nem pedig csak üres szájalás, és marketing lőzunkgok.

A forgatási napon minden körülmény adott volt ahhoz, hogy valakiben elszakadjon a cérna, és félre téve minden kölcsönös tiszteletet, elkezdődjön a másik felmenőinek vulgáris stílusban való emlegetése. Egy tetőteraszon forgattunk akkor reggeltől estig, ahol egyrészt a nap ránk zúdította az összes úvéfajtát ami csak létezik, majd a természet küldött nekünk viharos szelet is, csak nehogy valaki akár egy percre is komfortosan érezze magát. Zola a nap végére ropogósra sülve, fél süketen az egész napi széltől látta vendégül Kozmoszt, akiknek a Kopaszi-gát nem gyengén túlbiztosított parkolási rendszerével, és néhány önjelölt security-cerberussal kellett megküzdeni még a szokásos egyebeken túl.

Idegrendszeri panaszokra: Bandázó

Aztán ismét Bandázó-csoda történik: a műsor kisimítja az idegeket. Magas szintet vártam a fiúktól, amit meg is ugrottak, de még annál is magasabbra rúgták a labdát, mint azt valaha sejtettem. Egyszerű, őszinte gyerekek, nincs semmi páváskodás, a celeb szót hírből sem ismerik, ami nagyon üdítő jelenség.

Punk gyökerek, intelligens mondanivaló, és ami a legszebb, centire pontosan tudják a helyüket a magyar piacon, minden lépését ismerik annak a nehéz útnak ami rájuk vár, de nem sz*rják össze magukat, hanem felemelik a fejüket, megigazítják a hangszert a kezükben, és nekimennek!... Eszméletlenül jó fej srácok, nem is akarom ragozni, hiszen a kölcsönös szerszámfényesítés tőlük is, és tőlem is erősen stílus idegen. Zola jól érzi magát velük, röhögnek mikor annak van a helye, és bár végül nem politizáltunk, hiszen nem akartuk elrontani az adást, azért a komolyabb pillanatokban az is kiderül, hogy ezek az arcok nem fognak soha a szomszédba menni saját véleményért. Hál istennek!....

Majd komoly hangbeállás következik, a minket vendégül látó étterem pázsitján mindközben gyülekezik a pesti piknik-közönség, ezzel együtt pedig érik a lincshangulat. Este háromnegyed hétkor egy punk zenekar hangol a gáton, miközben a földszinten babazsúrt rendez egy jól szituált család. Meg van ugye?...

A feszültséget vágni lehet köztünk és az étterem stábja között, de a Kozmoszt nem lehet kibillenteni a profik nyugalmából. A húrok közé csapnak, és jöhet eső, jöhet szél, eljátszák amit el kell, hangosan, frissen, fiatalosan, üvöltve, úgy, hogy velük akarsz üvölteni! Nem lövöm le a poént, annyit mondok csak: qrva jó volt!

U.i.: 20 éves koromban egy győri kocsmában hepciásra ittam magam, és beszóltam egy csapat punknak, aminek az lett a vége, hogy ronggyá vertek. Sosem hittem volna, hogy egyszer még bárkit is kedvelni fogok ebből a műfajból, erre jönnek ezek a kölkek, és hoznak valami nagyon frisset, valami nagyon értékeset, valami nagyon újat, de úgy, hogy közben tisztelegnek minden általuk szeretett zenei hagyomány előtt. Fej lehajt, élmény megköszön, emlék felkerül a kedvenc polcra, vasárnap pedig a táviránytó kézbe vesz, a Nótára kapcsol, majd egy sör mellett újra átéli a csapatást! Uff.  

[2012.09.29.]