Ingyenesen letölthető a We Are Rockstars kislemeze
Egyedülálló módon, az MR2 - Petőfi rádió honlapjáról tölthető le ingyen a We Are Rockstars Magasban című kislemeze október első hetében. Az elektro-rock zenekar október 4-én, csütörtökön az A38 Hajón mutatja be az EP-t.
A Magasban című EP - ami tartalmazza a címadó dalt, annak angol verzióját és két remixét - október 1-től egy héten át ingyenesen letölthető az MR2 - Petőfi Rádió internetes oldaláról. Október 8-tól pedig a zenekar hivatalos- és Facebook-oldalán találják meg a rajongók.
Az együttes videót is készített a dalhoz, ami szintén az MR2 honlapján hallható illetve látható. Főhőse egy dobozfejjel rendelkező srác, és a zenekar tagjai is hasonló fizimiskával szerepelnek benne.
– A dal erőt adó, támogató üzenete az, hogy nem szabad soha feladni, lesz még jobb minden. A klip is erről szól, hiszen az elkeseredett, többiektől különböző gyerek végül találkozik velünk, hozzá hasonlókkal – mesélte Ligeti György, a We Are Rockstars és Zagar énekese.
A nyelvváltásról az énekes elárulta: ők eredetileg is így tervezték.
- Már az elején egyetértettünk abban, hogy magyarul szeretnék játszani, végül mégis angolul vettük fel a demót, és nem fordítottuk le a dalokat az első lemezünkhöz. A Magasbannak is angol a demóverziója, közösen írtuk át magyarra a szöveget. Míg a hazai rockzenekarok jelentős részénél a költészetbe forduló dalszöveg a hangsúlyosabb, nálunk direktebb, és az a fontos, hogy alátámassza a zenét. Úgy kell hangozzon, mint egy őszinte baráti beszélgetés – árulta el a frontember.
Október 4-án az A38 Hajón élőben is megszólal a Magasban. A kislemezbemutató koncert azért is lesz speciális, mert már 3 hónapja nem adtak hangos (azaz nem akusztikus) koncertet. Csütörtök este a We Are Rockstars után a dán Vinnie Who szórakoztatja majd a közönséget, az előzenekar pedig a Carbovaris lesz a hajó Hang/Hatás sorozatába tartozó estéjén. A belépő elővételben 800, a helyszínen pedig 1200 forint.
[2012.10.02.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.