Kimerültek az X-faktor énekesei - érdekes videóval
Az X- Faktor táborban három nagy kihívásnak kell megfelelnie a versenyzőknek ahhoz, hogy továbbjussanak a Mentorházba. A 130 „táborozó” közül az első lépcsőfokot - a csoportos éneklést – nem mindenki tudta botladozás nélkül megtenni, így a következő megmérettetésen már csak 100 versenyző mutathatta meg, mire képes a színpadon.
Az énekesek izgatottan várták, mi lesz a következő próbatétel, amin meg kell felelniük, hisz a tét óriási, a legjobb 24-be kerülni. Ekkor még nem sejtették, hogy az aznapi harcban nem az énektudás, hanem az elszántság és az akarat vezethet a győzelemig.
A második kihívás: a tánc.
Lájk, ha érdekel az X-faktor.
A 100 legjobbnak az X-Faktor koreográfusai segítségével kellett megtanulni a tánclépéseket, majd a mentorok előtt bemutatni azt. A versenyzők nagy lelkesedéssel vetették bele magukat az új, elsőre könnyűnek tűnő feladatba.
Több órányi gyakorlás után, van, aki a könnyeivel, más a lépésekkel birkózott, még a lélegzetvételnyi szünetben is. Mégsem ment úgy a tánc, ahogy azt a mentorok elvárták volna, végül Geszti Péter teremtette le a versenyzőket: „Azt szeretnénk megnézni, hogy, hogy táncoltok, ha ez nem derül ki, haza fog menni mindenki! Oké?”.
A kimerítő nap végén a mentorok nem voltak elragadtatva a látottaktól, elárulták a versenyzőknek, hogy nem a tánctudásuk alapján fognak bekerülni az 50 legjobb produkció közé, hanem az eddigi összkép lesz a sorsdöntő.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.