Az utcán és a koncerttermekben ünnepelték a zenét Kaposváron
Kodály Zoltán és Yehudi Menuhin szellemében ünnepelték október elsején a Zene Világnapját dallal-tánccal több százan Somogy megye székhelyén, Kaposváron.
Videós élménybeszámolónk ízelítőt nyújt a nap hangulatából, utcai és koncerttermi eseményeiből.
Álmos, hűvös reggel a Sétáló utca végén. Reggel 8 óra. Lassan kanyarodik be az autóbusz a megállóba. Még álomittas, leszegett fejű emberek sietnek valahová. Szinte nem is veszik észre, mire készül pár gyerek két felnőttel együtt. Kottatartók kerülnek az utca kövére, már a klarinétok is behangolva és megszólal a Zene.
Furcsa hangok a reggelben. Lassan felnéznek és megállnak a sietők. Mosolyogni kell. Tapsolni is. Muszáj. Mi több, örömmel indulni tovább, hogy ilyen szépséges élménnyel kezdhetik a hetet.
Aztán ez így ment egész nap. Az utcák, az intézmények előtti terek, a bevásárlóközpontok mind-mind helyszínei voltak egy kis rögtönzött koncertnek. Még egy gyógyszertárba is bementek a kis 8 éves gyerekek, betegeket felvidítani csengő énekhangjukkal.
A köszöntő után indul zenélés
Délután a Fő térre vezetett minden és mindenki útja, zenélve masírozva az utcákon.Több zenekar, kórus és kamaracsoport ott gyülekezett, elvegyülve a város lakóival.
Szita Károly polgármester köszöntője után felhangzott ez ének, 3 népdal! Közösen énekeltek több százan! Utána rögtönzött táncház is kialakult, felemelő látvány volt a gyermekek felszabadult öröme, ahogy átadták magukat a zene, a ritmus és a közösség varázsának.
Mindezen élmények után a fiatalok rockzenekarai is megmutatták magukat.
Ezt a rendhagyó napot a Liszt Ferenc Zeneiskola Bartók termében az iskola művésztanárainak hangversenye zárta, igazi, szép muzsikával örvendeztetve meg az egész nap ünneplőket, a közönséget. Minden elismerés az övék, hogy az egész napos utcai zenélés koordinálása után még volt erejük tiszta szívből jövő hangokkal példát mutatni.
Ismétlés jövőre. Várjuk . A készülődés már gondoltban el is indult. Vagy még inkább: folytatódik.
- Nagy Gabriella -
[2012.10.07.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.