Az 1974-es legendás francia erotikus film holland színésznője, Sylvia Kristel 60 éves volt.
„Éjjel, álmában érte a halál” – tájékoztatta az AFP hírügynökséget a sztár menedzsere, Marieke Verharen. Kristelt – aki rákbeteg volt – júliusban kórházba szállították, mert sztrókot kapott.
Az Emmanuelle-nek – ami egy szexuálisan túlfűtött háziasszonyról szólt – számos folytatása született, és egy moziban a Champs-Elysees-n 11 évig játszották. Az 1974-ben megjelent erotikus film az egyik legelső volt, amit mainstream mozikban bemutattak. A sikert, ami megváltoztatta a korszak cenzúratörvényeit magának Kristelnek tulajdonították.
„Sok országban a tendencia folytatódott, és ez nagyban hozzájárult a sikerhez” – mondta.
Ugyanakkor az Egyesült Királyságban a film végül az X-besorolást kapta, és ezáltal súlyos „fazonigazításra” szorult. A vágatlan verzió nem is jelent meg az országban 2007-ig.
Kristel számos Emmanuelle-epizódban játszott még egyéb mainstream mozik mellett, amik – mint például a Lady Chatterley Szeretője és a Mata Hari – csak növelték renoméját, mint erotikus filmcsillag.
Magyarországon Gergely Róbert Emmanuelle-feldolgozása tette ismertté
Sylvia Kristel Hollandiában született 1952-ben. Marianne húgával a 21-es szobában nőttek fel a Commerce Hotel-ben, ami a szüleiké volt. Tinédzserként szigorú református neveltetése elől Amszterdamba menekült, ahol titkárnőként és pincérnőként dolgozott, mielőtt modellnek állt volna.
21 évesen két szépségversenyt is megnyert – a Miss TV Hollandiát és a Miss TV Európát – röviddel ezután pedig belga barátja, az író Hugo Claus arra bíztatta, folytassa a szereplést.
Akkor már feltűnt meztelenül a Because of the Cats (A Macskák Miatt) című filmben, amikor belebotlott az Emmanuelle válogatásába. Ahová valójában csak egy mosószappan reklám meghallgatására érkezett… Mint a The Evening Standard-nek 1994-ben elmondta: nem volt probléma azzal, hogy meggyőzze az alkalmasságáról Just Jaeckin rendezőt.
„Arra kért, vegyem le a ruhámat. Szerencsére olyan darab volt, amit könnyen le lehetett venni. Egy spagettipántos ruha volt, amit csal lecsúsztattam a vállamon, és már a földön is volt. A beszélgetést meztelenül folytattam és dohányozva. Egyáltalán nem voltak gátlásaim. Korábban vállaltam meztelen modellkedést, és ő azt mondta: nagyon könnyed vagyok.”
Az eredeti Pierre Bachelet-től
A Thaiföldön forgatott film Emmanuelle Arsan erotikus regénye alapján készült. Egy unatkozó háziasszony történetét meséli el, aki követi diplomata férjét Ázsiába, és idejét romantikus kalandokkal múlatja.
A film megjelenése hatalmas vitát kavart. Párizsban – ahol a premierje lett volna – hat hónapra betiltották. Kristalt viszont sztárrá tette. Hét évet töltött Hollywoodban, olyan filmekben szerepelt, mint a The Concorde: Airport '79, és a Private Lessons.
A színésznő – akinek szülei mindketten alkoholisták voltak – hamarosan az alkohol és a drog fogságában találta magát.
„Néha szükségem volt egy löketre, mielőtt bizonyos jeleneteket megcsináltam volna. Ez határozottan megvigasztalt, és bátorságot adott nekem. De aztán visszájára fordult a dolog, szinte el sem tudtam kezdeni a napot alkohol nélkül” – vallotta be.
Akkoriban hagyta el Claust – akitől egy fia született – a brit színészért, Ian McShane-ért. Kapcsolatuk változékony volt. Életrajzában szörnyűnek nevezte a románcot, mint írja: elbűvölő és szellemes volt, de túl sok mindenben hasonlítottak.
Később hozzáment egy amerikai milliomoshoz, Alan Turner-hez, aki azonban végett vetett a házasságnak 5 hónap múlva. Kristelnek azt mondta: borzalmas hibát követett el.
Második férje a „szépreményű” rendezőjelölt Philippe Blot volt, aki meggyőzte őt, hogy finanszírozza a filmjeit. Katasztrofálisak lettek. Kristel saját bevallása szerint 400 dollárral a zsebében lépett ki a házasságból.
„Ha tudtam volna, amit most tudok, talán egyik kapcsolatba sem vágok bele, Hugo kivételével” – nyilatkozta a Daily Mail-nek 1993-ban.
A meztelen filmezést az 1980-as években hagyta abba a kisfia miatt, akit kikezdtek társai az iskolában. 1994-ben azonban visszatért az Emmanuelle sorozatba, teljesen felöltözve.
Miután elhagyta Amerikát, visszavonult Dél-Franciaországba festeni. Különösen kedvelte a női portrékat és a rózsákat festeni. A 2000-es évek elején torok- és tüdőrákot diagnosztizáltak nála, így az elmúlt évtizedet a betegségével való harccal töltötte.
Menedzsere azt nem közölte, hogy az otthonában vagy a kórházban érte a halál a színésznőt, azt azonban elárulta, hogy temetése nemkap majd nyilvánosságot.
-kiko-
[2012.10.19.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.