November 8-án este hivatalosan is megjelent a Tankcsapda új stúdió albuma a ’Rockmafia Debrecen’, amely rendkívül hamar, mindössze 36 óra alatt elérte az aranylemez státuszt.
Az album és a ’Számolj vissza’ című dalhoz készült új Tankcsapda klip premierjét rendhagyó helyszínen, egy MOL- kúton tartották, ahol a zenekar a klip bemutatója mellett meglepetés koncertet adott száz meghívott rajongónak, a sajtó képviselőinek, és a számítógép előtt ülő nézőknek is, akik a YouTube-on élőben követhették az eseményeket.
„Öt sportcsarnoknyi méretű – 65 000 megtekintést hozó – élő lemez- és klipbemutatót tartott csütörtök este a Tankcsapda a YouTube-on. A Tankcsapda az első olyan zenekar Magyarországon, amely saját koncertjét élőben közvetítette az oldalon. A sikeres premierhez ezúton is gratulálunk a fiúknak. Várakozásaink szerint még sok hasonlóan izgalmas magyar kezdeményezéssel találkozhatnak az internetezők a világ legnagyobb videomegosztóján, mi azon dolgozunk, hogy a Magyarországra hangolt YouTube az élőzene elsőszámú színterévé váljon” – értékelte az élő közvetítés jelentőségét Bíró Pál, a Google Magyarország YouTube-ért felelős szakembere.
Premier-est képek
A máris aranylemezzé vált új album mellett, a zenekar a csütörtöki élő közvetítésben, legújabb klipjét is bemutatta.
A ’Számolj vissza’ című dalhoz készült új kisfilmben - a zenekar tagjai mellett - nagyon sok ismert szereplő felbukkan. A ’film’ kifejezés pedig nem véletlen, hiszen a klipet - az egyébként szintén debreceni származású, számos elismert nagyjátékfilmet jegyző Hajdu Szabolcs rendezte. A klip szereplői egytől-egyig ismert és a munkájukban elismert emberek, jó néhányuknak újdonság és egyben kihívás is volt, hogy egy zenés videoklipben szerepeljenek.
A ’Rockmafia Debrecen’ című album kizárólag MOL-kutakon kapható, az ilyenkor szokásos sokezres ártól eltérően, digipack csomagolással együtt is mindössze 990 forintba kerül.
A lemez és klip megjelenése után a Tankcsapda nagyszabású arénaturnéra indul. A „Rock a nevem” koncertsorozat keretén belül népszerű hazai rock zenekarokkal együtt lépnek fel az ország legnagyobb koncert-termeiben, például december 22-én a Papp László Budapest Sportarénában, és december 29-én, hazai pályán Debrecenben, a Főnix Csarnokban.
[2012.11.13.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.