Ez aztán a hölgyek napja! – legalábbis a Billboard listáin. Rihannának és Adele-nek egyaránt jó oka van az ünneplésre!
Rihannának azért, mert immár hetedik albuma olyan népszerű lett, hogy a Billboard 200-as listájának élére repítette őt. A 24 éves énekesnő listavezető korongjának címe: Unapologetic. A lemez múlt heti megjelenését követően azonnal az első helyen nyitott.
Az Unapologetic-en található egy közös dal Rihanna ex-pasijával – aki jelenleg már csak a barátja – Chris Brown-nal. Talán ennek is köszönhető, hogy az albumot 238 ezer példányban adták el. Az első kimásolt kislemez, a Diamonds pedig továbbra is első a Billboard Hot 100-as listáján.
S míg szinte semmit nem hallani Adele-ról Skyfall-főcímdala óta – nyilvánvalóan túlságosan elfoglalttá tette első gyermekének megszületése -, a brit énekesnő még mindig domináns az albumeladások tekintetében. Második, 21 című albuma 2011-ben a legtöbbet eladott lemez volt és jó úton halad afelé, hogy a legnagyobb példányszámban értékesített kiadvány legyen 2012-ben is.
Kiadója szerint a 21 meghaladta a 10 milliós értékesítést az Egyesült Államokban, ezzel Adele az első brit – vagy európai - énekesnő lett, aki gyémánt minősítést kapott a RIAA-tól.
Pedig az énekesnő zenei karrierje mondhatni, a véletlenen múlt. Bár már négy éves korában megismerkedett a zene alapjaival és énekelni is kezdett, és első dalát, a Hometown Glory-t is megírta már tizenhat évesen, első ajánlata néhány évvel később jött.
Zenei tanulmányait a híres BRIT Schoolban végezte, ahol Leona Lewis, Katie Melua, Kate Nash, a The Kooks tagjai és Amy Winehouse is tanultak. Egy iskolai projekt keretein belül vett fel egy háromdalos demót, melyet egyik barátja feltöltött a MySpace-re. Az anyag hatalmas sikert aratott a hallgatók körében, és felfigyelt rá egy kiadó is!
Az XL lemezszerződést ajánlott neki, és bár Adele-nek eleinte voltak kétségei a kiadóval szemben, de menedzsere, Jonathan Dickins szava és kedvenc előadója, Jamie T ottléte elégnek bizonyult ahhoz, hogy 2006 szeptemberében ő is leszerződjön velük.
A többi, ahogy mondani szokás, már történelem…
-kiko-
[2012.12.01.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.