A rapper Dr. Dre vezeti a legjobban fizetett zenészek listáját a Forbes magazin összeállítása szerint. A 47 éves előadó a rap műfajának vezető képviselője az 1990-es évek óta, olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Eminem és Snoop Dogg.
A sztár ugyanakkor közvetve is keres a zenével: Beats by Dre nevű fejhallgató biznisze is közrejátszott abban, hogy megkeresse a mintegy 100 millió dolláros adózás előtti bevételét, ami 2012-ben a 25 legjobban kereső zenészek között az élre repítette őt.
A top 10-be került a Gary Barlow nevével fémjelzett Take That is. A csapat – akik 2005-ben alakultak újjá – 2011 júniusában és júliusában 69 millió dollárt kerestek nyolcállomásos stadionturnéjukkal, ezzel az ötödik helyet szerezték meg a listán. Emellett ez a show lett a legnagyobb bevételt produkáló önálló stadion turné is.
A tavalyi év legjobban fizetett formációja, a U2 a negyedik helyen zárta az évet 360 elnevezésű, három évig tartó turnéjuknak együttes, mintegy 78 millió dolláros bevételével.
Eminemmel is dolgozott együtt
A top 25-be jutott brit sztárok között foglal még helyet a Pink Floydból ismert Roger Waters (második), Elton John (haramdik), Paul McCartney (nyolcadik), a Coldplay (21), Adele (22) és Sade (25).
Érdekesség, hogy holtverseny alakult ki mindössze 22 éves Taylor Swift és Paul McCartney között 57, valamint az alig 18 éves Justin Bieber és az amerikai country sztár Toby Keith között 55 millió keresett dollárral.
A Forbes összeállításában a zenei eladásokból, a koncertekből és egyéb értékesítésekből származó bevételeket veszi alapul.
A legjobb 25 teljes listája az alábbiakban olvasható:
1. Dr. Dre - $100 millió
2. Roger Waters - $88 millió
3. Elton John - $80 millió
4. U2 - $78 millió
5. Take That - $69 millió
6. Bon Jovi - $60 millió
7. Britney Spears - $58 millió
8= Paul McCartney - $57 millió
8= Taylor Swift - $57 millió
10= Justin Bieber - $55 millió
10= Toby Keith - $55 millió
12. Rihanna - $53 millió
13. Lady Gaga - $52 millió
14. Foo Fighters - $47 millió
15= Diddy - $45 millió
15= Katy Perry - $45 millió
17. Kenny Chesney $44
18. Jay-Z - $40 millió
19. Red Hot Chili Peppers - $39 millió
20. Beyonce - $38 millió
21. Coldplay - $37 millió
22= Adele - $35 millió
22= Kanye West - $35 millió
24. Michael Buble - $34 millió
25. Sade - $33 millió
-kiko-
[2012.12.04.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.