A tehetségkutató győztese bevallotta: "Egy részem nem akarta ezt"
Alig 24 órával azután, hogy kihirdették a The Voice harmadik évadának győztesét, Cassadee Pope még mindig alig kapott levegőt: „Azt hiszem még nem emésztettem meg. Annyira irreális. El sem hiszem. Nem volt még lehetőségem leülni és fefogni. Őrület. Nagyon izgatott vagyok” – mondta a Rolling Stone magazinnak.
Amellett, hogy megnyerte a showt, a 23 éves győztesnek azzal a ténnyel is meg kellett birkóznia, hogy a mindenkori kedvenc slágerét, az I'm With You-t annak eredeti előadójával, Avril Lavigne-nel énekelhette a színpadon. Pope ugyanis régóta rajong a kanadai énekesnőért.
„Mindig megvolt benne az a valami, ami beszélt hozzám, ami azzá teszi, aki és nem kér bocsánatot érte” – magyarázta az újdonsült csillag. „Ez a valami, amivel őszintén szólva, nekem problémám van. Néha aggódok amiatt, hogy az emberek mit gondolnak rólam, és néha ez negatívan érint engem. A zenéje mindig arra emlékeztet, hogy ne foglalkozzak azzal, mit gondolnak rólam, legyek önmagam” – tette hozzá.
Lájk, ha szeretsz koncertre járni
Pope bevallotta azt is, először hezitált rajta, hogy elmenjen-e a Voice meghallgatására. Tavaly, mikor még vezető énekese volt a Warped Tour vets Hey Monday nevű zenekarnak, visszautasította a meghallgatásra vonatkozó ajánlatot. Aztán Los Angelesbe költözött, hogy saját lábára álljon és szóló karriert építsen. A számlák fizetésével és a zeneiparban való kapcsolatépítéssel azonban nehezen boldogult, már-már fel is akarta adni. Akkor jött ismét a Voice felhívása.
„Majdnem megint lemondtam róla” – ismerte el. „Nem tudom, miért… a zenekari világban hajlamos vagy kissé büszkének lenni. Egy részem nem akarta ezt a műsort, mert a legaljáról akartam felküzdeni magam. Az ódivatú módon akartam csinálni, ami talán lehetetlen napjainkban – különösen amikor mindenki azt hiszi, hogy pont olyan leszel, mint a bandád, és senkit nem érdekelsz emiatt” – fejtette ki hezitálásának okát.
Nem meglepő módon, Pope ma már nem bánja döntését: „Résztvenni a show-ban a legjobb döntés volt a karrieremre nézve, amit csak hozhattam” – mondta.
Persze ez nem azt jelenti, hogy a műsor alatt nem voltak kételyei. Főleg, amikor az interneten azzal támadták őt, hogy a korábbi zenei tapasztalatai jogtalan előnyhöz juttatták a verseny során.
„Amikor a műsorba jöttem, sokat kaptam ebből és ez elriasztott. De bizonyítani akartam magamnak, és az embereknek is. Azt gondoltam, őrültség, hogy valaki, aki olyan, mint én – aki négy éves korától kezdve egész életében ezért dolgozott, turnézott egy zenekarral és igazán mindent megtette ezért – kevésbé érdemelné meg, mint valaki, aki ott áll mellettem és aki soha nem csinált ilyesmit korábban. Szerintem akiben van szív és szenvedély ez iránt, az megérdemli” – szögezte le.
-kiko-
[2012.12.24.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.