Befejezi a népszerű együttes: titokban tartották szakításukat!
Ezúttal azonban nem egy újabb „álompár” int búcsút egymásnak. Sokkal inkább egy lánycsapat, méghozzá a Girls Aloud döntött úgy, örökre véget vet kapcsolatuknak. És a szakítást egymillió fontos folyamatként könyvelhetik el…!
Cheryl Cole, Sarah Harding, Nicola Roberts, Nadine Coyle és Kimberly Walsh egy évig tartó megállapodást kötött, hogy nem adják ki titkukat a nyilvánosságnak.
A lányok teltházas aréna turnéjáról így kiderült, a búcsúkoncertjük is volt egyben. A csapat mind az öt tagja ugyanis határozottan egyetért abban, hogy szétválásuk örökre szól.
Nyomj egy tetsziket, ha szereted a zenét.
Egy forrás szerint a lányok végig tudták, hogy ez lesz a legutolsó alkalom, amikor együtt dolgoznak:
„A sajtótájékoztatón, amikor bejelentették a turnét, szándékosan kerülték azokat a kérdéseket, amik a jövőbeni terveiket taglalták volna, mert nem akarták elrontani a meglepetést. Mindannyian érezték, nem igazán helyes, hogy olyan dalokat énekelnek, mint a Love Machine és ugyanúgy lépnek fel, mint régen, pedig már a harmincas éveikben járnak. Mindannyian azt szeretnék, ha a csúcson hagyhatnák abba és léphetnének életük következő fejezetébe az állandó kérdés nélkül, hogy vajon mikor állnak újra össze”.
Komolyan gondolják
A lányok állítólag azt tervezik, hogy bejelentenek néhány további dátumot, még mielőtt szétválnának útjaik, megfelelve a rajongók várakozásainak, akik még tovább szeretnék élvezni a Girls Aloud tündöklését. Azonban az már nyilvánvaló, hogy azok lesznek az utolsó alkalmak, amikor az ötös együtt lesz látható a színpadon.
Szándékuk már csak azért is lehet nagyon komoly, hiszen mindannyian megállapodtak már, és nagy valószínűséggel a gyermekvállalás sem várat sokáig magára. Elég ideje vannak kutyáik a lányoknak, hogy egy gyermekkel is meg tudjanak birkózni.
-kiko-
[2013.01.22.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.