Elhunyt a negyvenes és ötvenes évek népszerű énekes triójának, a The Andrews Sistersnek utolsó életben maradt tagja is. Patty-t 94 éves korában, Kaliforniában érte a halál. Az énekesnő szóvivője, Alan Eichler elmondta: a sztár természetes halállal hunyt el Los Angeles-i otthonában.
Patty volt a legfiatalabb a nővérek közül, akiknek olyan slágereik voltak, mint a Boogie Woogie Bugle Boy of Company B. Az Andrews Sisters több mint 75 millió lemezt adott el és szórakoztatta a katonákat a második világháború alatt Afrikában és Európában is.
A nővérek a swing műfajában domborítottak, és a korszak legnevesebb zenekar vezetőivel zenéltek, köztük Glenn Miller, Benny Goodman és Tommy Dorsey.
Nyomj egy tetsziket, ha szereted a zenét.
Szerepeltek 16 filmben is, többek között Bud Abbott és Lou Costello mellett a Buck Privates-ben, valamint Bob Hope-pal és Bing Crosby-val a Road to Rio-ban.
A minnesotai származású testvérek karrierje egy helyi tehetségkutató show-ban kezdődött, később költöztek csak Kaliforniába.
LaVerne Andrews 1967-ben halt meg rákbetegségből kifolyólag, míg Maxene 1995-ben vesztette életét szívroham miatt.
Egy 1971-es interjúban Patty azt mondta: „Épp három lány volt a családban. LaVerne-nek nagyon mély hangja volt. Maxene-nak elég magas, én pedig középen voltam. Olyan volt, mintha Isten úgy adott volna hangokat nekünk, hogy illesztkedjenek egymáshoz”.
Tisztelegve az elhunyt emléke előtt Bette Midler színész-énekesnő azt mondta: „Mikor gyerek voltam, csak két lemezem volt és az egyik közülük az Andrews Sisters volt. Figyelemre méltóak voltak. A hangjuk, annyira tiszta volt”.
-kiko-
[2013.02.01.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.