Fatboy Slim lett az első dj, aki zenélhetett az angol Parlamentben! Azonban a dj-nek – akinek igazi neve Norman Cook – ezúttal csak a „bemelegítő” szerep jutott. Bár 2002-ben 250 ezer embernek játszott a Brighton Beachen, Cook most csak másodhegedűs lehetett Bryce Moore, egy Northamptonshire-ből származó mérnökhallgató mellett.
Moore - alias Bryce Fury – lett ugyanis a győztese annak a nemzeti versenynek, aminek nyertese az Országgyűlés Alsóházának (House of Commons) teraszán zenélhetett.
A House the House elnevezésű rendezvény előtt szerdán a 22 éves Moore azt mondta: „Kicsit ijesztő találkozni valakivel, aki egy élő legenda. Ez egy komoly lehetőség számomra, találkozni annyi fontos emberrel”.
Csatlakozz, ha kedveled a zenét.
„Nem panaszkodnék, ha főállású dj-ként végezném” – nyilatkozta Moore, aki villamosmérnöknek tanul a Northumbria Universityn.
Fatboy Slim korábban játszott már a Bondi Beach-en Sydney-ben, a Nagyfalnál Kínában és egy iguban is…
A brightoni zenész azt mondta: „Játszottam már néhány izgalmas és egyedi helyszínen szerte a világon, de az Alsóházban zenélni talán máig a legegyedibb”.
Stephen Mosley, a konzervatívok chesteri képviselője – aki jelen volt a koncerten – a Twitteren tett közzé egy képet a zenélő Cookról.
Az est házigazdája Mike Weatherley, Hove és Portslade kozervatív párti képviselője volt, támogatva a Last Night A DJ Saved My Life Foundation-t (Tegnap Este egy DJ Megmentette az Életem alapítvány), melynek célja a fiatal korosztály bevonni a közösségi életbe.
Mint mondta: az alapítvány és a rendezvény nagyszerű példája annak, amit a zeneipar innovatív módon elérhet.
-kiko-
[2013.03.17.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.