Mi történhetett? 12 év után feloszlik a népszerű zenekar!
12 év közös munka után a My Chemical Romance nevű amerikai rock zenekar úgy döntött, elég volt! A hírt weboldalukon közölték rajongóikkal.
A New Jersey-i formáció 2001-bemn alakult, és négy lemezt jelentettek meg együtt.
A weboldalukon közzétett üzenetben azt írták: „Ebben a bandában lenni az elmúlt 12 évben igzi áldás volt. Olyan helyekre jutottuk el, ahová soha nm gondoltuk volna. Olyan dolgokat láttunk és tapasztaltunk meg, amiket elképzelni sem tudtunk, hogy lehetségesek”.
Az üzenet így folytatódott:
Nyomj egy tetsziket, ha szereted a zenét.
„Olyan emberekkel osztoztunk a színpadon, akiket elismerünk, emberekkel, akikre felnézünk, és mind közül a legjobbakkal, a barátainkkal. És most, ahogy minden nagyszerű dolognak, ennek is itt az ideje, hogy vége legyen. Köszönjük a támogatásotokat,, és hogy részesei voltatok a kalandnak”.
A csapat frontembere, Gerard Way a Twitteren is írt követőiknek: „Mindenféle szomorúságon túl a legtöbb, amit érzünk, az a büszkeség”.
A zenekar 2005-ben vette fel a The Black Parade-t, ami második helyen végzett az Egyesült Királyság albumlistáján. A hozzá tartozó Welcome to the Black Parade című szám pedig number one lett a kislemezlistán.
A csapat 2011-ben játszott a Radio 1 legjelentősebb, Big Weekend elnevezésű zenei fesztiválján Carlisle-ban, és sztárvendégei voltak a Reading és a Leeds fesztiváloknak, ahol a Queen gitárosához, Brian May-hez csatlakoztak.
Ugyanabban az évben kirúgták dobosukat, Michael Pedicone-t, miután az a vád érte, hogy lopott tőlük.
A dobos később elismerte, hogy hatalmas hibát követett el.
-kiko-
[2013.03.26.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.