Szegény legény elindul messzi földre szerencsét próbálni… kezdődhetne a mese. Ez azonban nem mese, és nem is a szerencséről szól. Szűcs Zoltán és csapata, az Attraction Látványszínház keményen küzd azért, hogy elérje álmait. Néhány éve még a Csillag Születiktől várták az ismertséget, ma a Britain’s Got Talent (BGT) színpadán bizonyítanak.
És az első kihíváson már túl is vannak, ráadásul kivételes sikerrel vették az akadályt: a BGT egyik lehetséges győzteseiként emlegetik őket! Bár a bemutatkozáskor a tehetségkutató mogul Simon Cowell felhúzott szemöldökkel, kételkedve fogadta a tényt, miszerint a srácok Magyarországról jöttek, a látvány őt is elkápráztatta.
S hogy miért olyan nagy baj, hogy az Attraction tagjai magyarok? Nos, egy évvel ezelőtt már volt magyar résztvevője a shownak. A Face Team elnevezésű akrobatikus kosárlabda együttes szintén óriási népszerűségre tett szert, ugyanakkor a legjobb 120, majd 45 után a top tizenkettőbe nem sikerült bekerülniük.
Ami azonban igazán emlékezetessé tette a szereplésüket, a botrány, amit egyrészt a show „európaisodása”, másrészt az a tény kavart, hogy a Face Team korábban már szerepelt Simon Cowell egyik műsorában. Ennek ellenére az ítész úgy nézte végig a válogatást, mintha akkor látná a srácokat életében először. Ezt később a műsor készítői azzal magyarázták, Cowell nem volt jelen a forgatáson, nem találkozott a csapattal, akiknek a műsorban egyébként is igen kis szerep jutott.
Love story
Az első döbbenet után tehát Simon Cowell arról kérdezte az Attraction tagjait, miért jöttek a versenybe. Szűcs Zoltán alias Real Action azt felelte: világhírnévre törekednek, és a BGT a világ legnagyobb tehetségkutatója. Kijelentését a közönség hatalmas tapssal jutalmazta.
A színfalak mögött készített interjúban Zoli a produkció történetéről elmondta: „ez egy szerelmi történet, mert ez egy érzelmi történet, egy igaz történet”. Hozzátette: ha megnyernék a Britain’s Got Talentet, az élete csúcspontja lenne.
Majd jött az Emeli Sandé Read All About It című dalára koreografált csodálatos előadás, ami közönséget és zsűrit egyaránt levett a lábáról. Az elsötétített stúdióban paravánon megelevenedő árnymesét hol tátott szájjal, hol könnyekig hatódva nézték a zsűri hölgy tagjai.
Az értékelésnél Amanda Holden azt mondta: „Valójában, meg sem tudok szólalni”. Majd meghatónak és megindítónak nevezte a koreográfiát. Alesha Dixon hozzátette: „Elfelejtettem, hogy itt vagyunk. (…) Fantasztikus volt, imádtam.”
David Waaliems „hibátlannak” nevezte a látottakat, Cowell pedig azt mondta: hízeleg neki, hogy a csapat úgy döntött, elutazik az Egyesült Királyságba bemutatkozni. „Eredetiség szempontjából ez volt az egyik legjobb előadás, amit valaha is láttam. Nagyon megérintett” – tette hozzá.
Már pedig ha Simon Cowell mondja ezt, akkor bizony úgy is van. Ám nem csak ő, de a fogadóirodák is úgy vélik, hatalmas siker előtt állnak a látványszínház tagjai: négy az egyhez adják az esélyt, hogy ők nyerik a versenyt!
Esélyesek
A továbbjutásban talán mi magyarok reménykedünk a legjobban, bár az is igaz, hogy 2007-ben a hazai Csillag Születik első szériájában bizony még a középdöntőbe sem szavazta be őket a Fábry Sándor, Keleti Andrea, Falusi Mariann és Náray Tamás alkotta zsűri.
A Real Action vezette Attraction a műsor német változatában, a Das Supertalentben is feltűnt, ahol bár szintén óriási népszerűség övezte bemutatkozásukat, az élő showba ugyan bekerültek, de ott az első körben búcsúztak.
Most azonban szó szerint rajtuk a világ szeme, hiszen ahogy Szűcs Zoltán is mondta, a Britain’s Got Talent a világ egyik legismertebb és legnépszerűbb tehetségkutatója. Az pedig máris bizakodásra ad okot, hogy a brit média is lépten-nyomon arról számol be, hogyan ríkatta meg a magyar csapat a sokat látott zsűrit.
Lájk, ha szurkolsz az Attraction csapatának.
-kiko-
[2013.04.23.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.