A Black Sabbath frontembereként és szóló tevékenységeiről is ismert Ozzy Osbourne cáfolja azokat a jelentéseket, miszerint ő és felesége, Sharon válófélben lennének. Ugyanakkor elismerte, hogy 2011 óta „nagyon sötét helyen” vannak.
„Az elmúlt másfél évben ittam és drogoztam” – árulta el egy Facebook üzenetben.
Az énekes bocsánatot kért családjától és barátaitól az „őrült viselkedéséért”, és bejelentette, hogy „most már 44 napja tiszta”.
Az üzenete azokat a héten napvilágra került híradásokat követte, amik azt állították, hogy ő és felesége több mint 30 együtt töltött év után különváltak és egymástól függetlenül élnek.
Az 1948-ban Birminghamban született Osbourne a „Sötetség Hercegeként” (Prince of Darkness) vált ismertté színes színpadi bohóckodásai és hedonista életmódja miatt.
Nyomj egy tetsziket, ha szereted a zenét.
Gyerekként diszlexiás (olvasási nehézség – a szerk.) volt és egyéb tanulási nehézségekkel is küzdött. Ugyanakkor az iskolában színdarabokban is játszott, később, 14 évesen a Beatles rajongója lett. 15 évesen otthagyta az iskolát és dolgozni kezdett. Hat hetet börtönben is töltött, miután betört egy ruhaüzletbe.
Első zenekara a Rare Breed volt, amit Geezer Butler alapított 1967-ben. Nem volt hosszú életű a projekt, két konveután felbomlott a banda. Ezután beléptek egy Polka Tulk Blues nevű együttesbe Tony Iommival és Bill Warddal együtt. A zenekar nevét átkeresztelték Earthre, de mivel volt már egy ilyen nevű zenekar Angliában, nevet kellett változtatniuk. Egy Boris Karloff-film után lettek ők a Black Sabbath.
Egy idő után rájöttek, hogy a rajongók jobban szeretik a keményebb zenét, ezért onnantól kezdve szándékosan írtak sötét és komor zenét.
A zenén kívül Ozzy Osbournet onnan ismerhetjük még, hogy teljes családjával részt vette az MTV The Osbournes elnevezésű valóságshowjában.
A 64 ves sztár 1979-ben hagyta ott a Black Sabbathot, tavaly azonban ismét összeálltak. A heavy metal zenekar júniusban jelentkezik j albummal.
Kedden posztolt üzenetében Osbourne bocsánatot kért rajongóitól is, és azt mondta, „csak megpróbál jobb ember lenni”.
-kiko-
[2013.04.21.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.