Robin Thicke amerikai énekes első number one pozícióját tudhatja magáénak az Egyesült Királyság legfrissebb kislemezeladási mutatóinak alapján. A megjelenésének hetében eladott 190 ezer példánnyal a TI and Pharrell Williams-szel közösen jegyzett Blurred Lines egyben az év eddigi leggyorsabban fogyó slágere is lett.
„Megtiszteltetés és öröm elsőnek lenni az Egyesült Királyságban” – mondta az R&B sztár Thicke, hozzátéve, hogy egy álom vált valóra.
Az albumlistán Leanne Mitchellnek – a BBC One csatornán futó Voice tavalyi évadának győztese – viszont még a legjobb százba sem sikerült bekerülnie debütáló kiadványával. A 29 éves Mitchell azonos című lemezét csak a 134. helyre rangsorolhatták az érdeklődést tekintve.
Thicke dala a múlt heti number one La La Lát ütötte ki a nyeregből Naughty Boytól.
Pharrell – aki a Blurred Lines producere – a hét harmadik helyezett kislemezén is énekel, a Daft Punk korábbi listavezető Get Lucky-ját a Passenger nagysikerű Let Her Go-ja követi.
Nyomj egy tetsziket, ha szereted a zenét.
Jessie J – aki a Voice-ban mesterként is látható – egészíti ki az e heti top ötöt Wild című dalával, ami az első kimásolt kislemez egyelőre meg nem nevezett, készülő második stúdióalbumáról. A szám – amin közreműködőként szerepel Big Sean és Dizzee Rascal – a hetedik sláger a brit énekestől, ami a top tízbe tudott kerülni.
Az albumlista élén továbbra is a Daft Punk visszatérő Random Access Memories című kiadványa áll, amit Rod Stewart albuma követ – szintén változatlanul.
A harmadik helyre Laura Marling érkezett a hét legmagasabb pozíciójában debütáló Once I Was An Eagle című lemezével. Ez az angol folk zenész eddigi legjobb eredménye a brit listán.
A Stooshe nevű lánytrió szintén újoncnak számít a hét legjobb tíz korongja között. Debütáló albumuk, a London with the Lights On a nyolcadik helyen nyitott.
-kiko-
[2013.06.03.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.