Cipő özvegye: "Nagyon nehéz megszólalnom ebben a percben"
A szokványostól eltérően két Fonogram Életműdíjat adtak át ebben az évben: a szomorú aktualitású posztumusz díjat Bódi László, azaz Cipő özvegye és gyerekei vihették haza.
A díjat a Fonogram Magyar Zenei Díj 2013 gáláján az özvegy, Bódi Zsuzsa vette át.
Beszédében könnyeivel küszködve mondott köszönetet többek mellett a zenekar tagjainak és a közönségnek.
A díj átadását egy egészen különleges, számos nagy nevű hazai énekest felvonultató produkció követte, amelyben Cipő egyik legnépszerűbb dalát, a "67-es utat" adták elő közösen.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.