A szombati Show legszebb pillanatai után következett a tavalyi X-Faktor győztese, Oláh Gergő.
Ő volt első olyan versenyző a hazai X-Faktor történetében, aki a nézőknek köszönhetően Párbaj nélkül tudott győzni. Azóta is sikert sikerre halmoz. Koncerteket ad, az év felfedezettjének választották, két lemeze is megjelent, melyek közül az egyik már platina.
Gergőről már tavaly kiderült, hogy nemcsak kiváló énekes, hanem tehetséges zenész is, játszik zongorán, gitáron. Most sztárvendégként tért vissza az X-Faktor színpadára, egy vadonatúj dallal, amit ő maga írt, és amellyel feleségének, Nikinek szeretne köszönetet mondani, amiért mindig kitartott mellette.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.