2025. december 5. | péntek | Vilma nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
 

Eurovízió 2014: Szerbia nem indul jövőre

Anyagi nehézségekre hivatkozva Szerbia kivonta magát a jövő évi Eurovíziós Dalversenyből, amit Koppenhágában rendeznek. Az ország műsorszolgáltató szerve azt mondta, „a részvételhez szükséges magas díjak” késztették őket a döntés meghozatalára.

Szerbia 2007-ben megnyerte az Eurovíziós Dalversenyt Marija Serifovic Molitva című dalával, de idén nem sikerült a döntőbe jutnia Malmőben.

Több másik ország is bejelentette már, hogy kimarad az idei megmérettetésből, többek között Szerbia szomszédja, Horvátország is.

Bulgária és Cyprus sem indul 2014-ben - mind a négy ország műsorközlője úgy nyilatkozott: túl drága nekik a részvétel.

Korábbi résztvevők, mint például Szlovákia, a Cseh-Köztársaság és Andorra ezúttal szintén csak a televízióból követi majd az eseményeket, ahogy Törökország sem vesz részt a dalversenyben – immár második egymást követő évben, mert nincsenek kibékülve a szabályokkal.

Hamarosan érkezik karácsony - hangolódj, készülj velünk.

A törökök ezért létrehozták saját, alternatív megoldást kínáló versenyüket, a Turkvisiont, vagyis Turkvíziót.

Mindeközben Portugália és Bosznia-Hercegovina, akik idén távol maradtak a megmérettetéstől beneveztek a jövő évi dán Eurovízióra.

Kiszállhatnak

A jelentkezési határidő november 22-én járt le, jelen állás szerint 36 ország vesz részt a 2014-es Eurovízión Koppenhágában. Ez a szám viszont még változhat, mert az indulók december 15-ig büntetés nélkül gondolhatják meg magukat.

2013-ban Malmőben Emelie De Foreest Only Teardrops című dala nyert, neki köszönhetően rendezik az idei dalfesztivált a dán fővárosban. Az ötvenkilencedik Eurovíziós Dalverseny első elődöntője május 6-án, második elődöntője május 8-án, döntője május 10-én lesz.

-kiko-

[2013.11.30.]

Megosztom:


Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás

A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).

Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.

A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.

Megértésüket köszönjük.

Zene.hu csapat

2025.11.10

 

lap teteje
 
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Családias, meghitt hangulat és nosztalgia Nenaval a Barba Negraban
Október 21-én fergeteges...

IL VOLO - 17 éve énekelnek együtt, megnéztük
Felejthetetlen koncerttel tértek vissza...

A legenda, Blackie Lawless  a Barba Negraban - W.A.S.P. koncerten jártunk
Flitteres csuhák, diszkógömb és fityula az Erkelben
Lángolt az MVM Dome - Parkway Drive koncerten jártunk
Cukik és hogy hörögnek - A Hanabie. zúzott ismét Budapesten
Calum Scott varázslatos világa az MVM Dome színpadán
beszámolók még