2025. december 25. | csütörtök | KARÁCSONY, Eugénia nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
 

Modern rock'n roll három felvonásban az A38-on

Igazi zenei csemegét kínál a hétköznap szórakozásra vágyóknak az A38 hajó július 30-ára, ugyanis egyből három zenekarral kényezteti a jó zenére éhes füleket.

Három a magyar igazság, egy pedig a ráadás, ahogy a magyar mondás tartja – az A38 legénysége pedig ennek tükrében három zenekart prezentál majd nekünk szerdán. A ráadás pedig a kellemes kilátás lesz.

A főzenekar a The Trousers lesz, melyet 2005-ben alapított Kőváry Zoltán énekes-gitáros, aki korábban az Amber Smith gitárosaként tevékenykedett. Első EP-jük 2007-ben látott napvilágot, nem sokkal később pedig elkészült a bemutatkozó album is, mely a „Planetary Process” címet kapta, s erről a „Blood for you” három hétig vezette az országos rádiós listát.

Stílusukat tekintve leginkább a Led Zeppelin és a Hellacopters között mozognak, úgyhogy akik rajonganak az ilyen jellegű zenekarokért, azoknak biztosan nem fognak csalódást okozni a srácok.

Ajánlunk egy jó koncertet - csatlakozz!

Nem csak itthon váltak ismertté, eljutottak többek között Németországba, Ausztriába és Dániába is, néhány daluk pedig megjelent Franciaországban és az Egyesült Államokban is.

Az estet a Volume Under Kontroll nyitja meg, akiknek tagjai rutinos zenésznek számítanak minden téren – amellett, hogy testvérek is. A dobok mögött a beatbox zseni Fekete János „Jammal” foglal helyet, aki képes bármilyen hangot utánozni, s akár egy teljes reggeli készülődést is prezentálni a jelenlévők számára. Korábban tagja volt a Belmondonak, jelenleg a családi „vállalkozás” mellett az Acoustic Loops-ot erősíti.

Gitár poszton egyből ketten is vannak, akik emellett énektudásukat is megcsillogtatják: Fekete Mátyás a legifjabb zenekari tag, aki hűen tudja visszaadni Michael Jackson dalait; Fekete Istvánt pedig a közönség a The Carbonfools soraiból is ismerheti, ahol már többször is elvarázsolt minket virtuozitásával.

Teljes egésszé Fekete Zoltán basszusgitáros játékával válik a zeneiség, aki könnyed játékával jól kiegészíti a többieket.

A harmadik fellépő a két éve Pécsett alakult Junckie Jack Flash lesz, akiknek hangzása leginkább a '70-es, '80-as évek zenekarait idézi.

Aki tehát egy kellemes, rock'n roll feelinggel átitatott estére vágyik, annak szerda este mindenképp az A38-as hajón a helye.

Időpont: 2014. július 30. 19.00

Helyszín: A38 Hajó - Tetőterasz
Jegyár: 700 Ft
Fotó: Fézler Georgina

Rosta N. Napsugár

[2014.07.29.]

Megosztom:


Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás

A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).

Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.

A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.

Megértésüket köszönjük.

Zene.hu csapat

2025.11.10

 

lap teteje
 
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Ben Poole levett minket a lábunkról
November 02-án Ben Poole brit blues gitáros adott...

IL VOLO - 17 éve énekelnek együtt, megnéztük
Felejthetetlen koncerttel tértek vissza...

A hardcore nem tágít, és mindenkit befogad
Végre nálunk zúzott a coldrain
Családias este egy zseniális gitárossal - Kékkői Zalán koncertjén jártunk 
Egy bizarr elme örök ragyogása
Helloween koncert volt Budapesten - megnéztük!
beszámolók még