Sziget 2014: Telt ház volt csütörtökön

A csütörtöki napon az eső mellé teltházat is kaptunk, így tegnap 85 ezer ember bulizott kint a Szigetfesztiválon.

Tipikus Murphy esete állt fent tegnap: életem első Szigetfesztiválját tudhattam le, s mellé természetesen mi mást kaphattam ajándéknak, mint egy jó nagy adag esőt? No, de semmi pánik (ahogy Ötvös Csöpi mondaná), szépen felszerelkeztünk ernyővel, bőrkabáttal és csizmával, s el is indultam utamra. Befelé menet eléggé oda kellett figyelnem arra, hogy ne Mary Poppinsként kezdjek el a levegőbe emelkedni, de sikeresen vettem ezt az akadályt is. A jegyek átvétele után az özönvízszerű esőben araszoltunk befele a tömeggel, s már ebben a délután fél 5-ös időpontban sejteni lehetett, hogy a rossz idő ellenére rengetegen lesznek.

A bejutás után úgy döntöttük, kicsit felfedezzük, mi merre található, s csak utána kezdtük el sorra venni azokat a zenekarokat, akiket látni/hallani szerettünk volna. Természetesen itt is érvényes az a mondás, hogy ember tervez, Isten végez, úgyhogy a felállított sorrend teljes mértékben borult.

A kis körutunk után a Petőfi – Volt Színpad felé vettük az irányt, ahol éppen az Anna& the Barbies koncertezett. A fedett tér tulajdonképpen teljesen megtelt nézőkkel, akik egy emberként énekelték Pásztor Annával a zenekar slágereit. Őket most láttam először élőben koncertezni, s iszonyatosan magával ragadott az a fajta energia, amivel Anna kiállt a színpadra. Karizmatikus, jó és érdekes hangú énekesnő, akiről nem mondaná meg senki, hogy már édesanya, hiszen az alkatán egyáltalán nem látszott – mondhatjuk, csúcsformában volt minden téren.

Annáéktól búcsút véve a tömeggel együtt sodródva a Nagyszínpad felé vettük az irányt, ahol a 2010-ben alakult angol rockbanda, a Bastille hozta lázba a hatalmas tömeget. Mi is csak oldalról tudtuk figyelni őket, leginkább a kivetítőn nézve, mert rengetegen voltak rájuk kíváncsiak. Igazi kellemes, dallamos zenét játszottak, aminek az élményét tovább fokozta az, hogy Dan Smith stúdióminőségben énekelt, de az egész fellépés olyan hatást keltett, mintha otthon, a szobánkban ülve hallgatnánk a lemezüket. Le a kalappal a srácok előtt, vérprofi produkciót hoztak el Magyarországra.

Innen ismét a Petőfi – Volt Színpadhoz tértünk vissza, ami tulajdonképpen ettől a pillanattól kezdve bázishelyünkké vált. Mire beléptünk a térre, addigra már a Supernem kellőképpen felhergelte a közönséget, akik ugráltak, pogóztak és tomboltak a dalokra. Ez volt a harmadik Supernem koncertem, de továbbra sem csalódtam Papp Szabiékban: hihetetlen hangulatot tudnak csinálni, a dalok húznak, nem unja meg az ember többszöri hallásra sem, s egy idő után az is kedvet kap az önfeledt ugráláshoz és énekléshez, aki alapjáraton nem ez a típus.

Ez az időszak volt igazából az, amikor a tömeg mennyiségéből már érezni lehetett, hogy ma rekordszámú emberre lehet számítani. Egy tűt nem lehetett volna leejteni, s ugyan visszasétáltunk a Nagyszínpadhoz, hogy meghallgassuk Lily Allen angol popénekesnő performanszát, de ahogy egy kedves kint lévő kollégám viccesen megjegyezte a tömeg láttán: „A Nagyszínpad elé születni kell” - így mi nem vállaltuk be a heringeffektust, s nehezen ugyan, de visszaverekedtük magunkat a kiindulási pontunkhoz. Menet közben bekukkantottunk azért az A38-as koncerthelyszínre is, ahol az Irie Maffiára rengeteg ember gyűlt össze – hiába, ezen a napon annyi jó előadó, zenekar lépett fel, hogy sokszor egy-egy kedvencről le kellett mondania az ember lányának. Vagy pedig ingázhatott egyik helyről a másikra, hogy elcsípjen mindegyikből egy kicsit.

Intim Torna Illegál koncerthez sem volt még szerencsém, s azt is be kell vallanom, valami miatt sosem éreztem késztetést arra, hogy belehallgassak a dalaikba. A „Vágjál lyukat a kádba” című nótát persze én is ismertem, de ezen kívül mást nem. Viszont nagyon kellemes, pozitív csalódást szereztek nekem a srácok – ugyan nem leszek állandó koncertvendég, de ha úgy adódik, akkor fogok én még fellépésükre menni.

Időközben elérkezett számunkra az est egyik nagyon várt pillanata, mégpedig a The Carbonfools színpadra lépése. A srácokat fesztiválon még sosem volt alkalmam megtekinteni, úgyhogy kíváncsi voltam, vajon mennyivel másabb az a repertoár, amit ide hoznak, mint amit egy átlagos koncerten szoktak prezentálni. A dologba annyi bökkenő került csak, hogy idő közben leszerveződött egy interjú Ganxsta Zolival – és pont akkor jelezték számomra, hogy mehetek vele anyagot készíteni, mikor Fehér Balázsék a húrok közé csaptak, így a koncert egy részéről lemaradtam. Szerencsére a backstage-ből is teljes mértékben élvezhető volt a produkció, így önfeledten élvezhettem a „Clublights” és „Hideaway” klasszikusok mellett az új dalt is, az „Easter Song”-ot, de elhangzott két nagy kedvencem is legnagyobb örömömre: a „Blackrainbow” és a „Pony” is. Szeretem nagyon azt a profizmust, amivel a fiúk minden alkalommal színpadra állnak, és azt, ahogy élvezik a pillanatokat, ezáltal felejthetetlen élményt nyújtva a hálás közönségnek.

Utánuk Ganxsta Zoliék léptek színpadra, ami egy igen érdekes dolgot eredményezett: ugyanis a line up-ba Ganxsta Jazz volt kiírva, amit valószínűleg mindenki meglepődve olvashatott. De nem csak a közönséget, hanem Zoliékat is meglepte a dolog, mivel sem nagybőgővel, sem szaxofonnal nem készültek – ellenben egy hihetetlen pörgős, ütős bulit „dobtak” elénk, amolyan igazi „erezd el a hajam” hangulatot alakítottak ki. Ahogy egy ismerősöm mondaná: „Kegggyetlenül működött a rákkenroll feeling!” Ki kell emelnem Gajdacsi Gábor gitárjátékát, és nem csak azért, mert az interjúban Zoli ódákat zengett a tudásáról, hanem azért is, mert ezt nagyon erősen bizonyította, úgyhogy nálam bekerült a Top 5-be – ami a gitárosokat illeti. Fantasztikusan pengette a húrokat, néha behunytam a szemem, s úgy hallgattam a játékát, annyira magával ragadott.

A színpadon a muzsikálást a Fish! zenekarból is ismert Kovács Krisztián zárta a „Necc Partyval”, amit Spanish Wax formációjával varázsolt a színpadra, ahol a '90-es évek zenéiből álló válogatással szórakoztatta a még itt maradt közönséget.

A tömeg még egészen hajnalban is csak hömpölygött a Szigeten, mindenki igyekezett még kitombolni magát. Mindent összevetve én hatalmas élményekkel gazdagodva tértem haza életem első Szigetfesztiváljáról, úgyhogy esélyes: jövőre is kilátogatok. Bár, a tömeget továbbra sem szerettem meg, a sár beborított mindent – de felejthetetlen emlékeket kaptam ettől a naptól.

- Rosta N. Napsugár -

[2014.08.15.]