A Blondie Budapesten zenélt - megnéztük őket

Szerintem maga a zenekar sem rökönyödik meg, ha a „nagy öregek” titulussal illetem a Blondie zenekart. Ráadásul ez nem degradálás, ellenkezőleg: a majd’ négy évtizednyi (!) színpadi múlt és a tucatnyi világsláger csak nemesítette a zenekart.

Igazi amerikai punk-rock-new age koncertre voltunk hivatalosak szeptember 9-én. Mindig különös tisztelettel adózom az olyan bandáknak, akik egy fél emberöltőn át, folyamatosan megújulva ontják magukból a slágereket. Nos, a Blondie ilyen, így hát ünneplőbe öltöztettük a lelkünket, magunkhoz vettük a fényképezőgépeket, és elindultunk a Papp László Budapest SportArénába.

Út közben természetesen Blondie-t hallgattunk egyfajta ráhangolódásképp:  Heart Of Glass, Sunday Girl, Dreaming, One Way Or Another. Beszélgettünk út közben arról, hogy a múltjuk teljesen olyan, mint egy szappanopera: óriási sikerek, egy hosszú, évtizedes szünet, betegségek tarkítják a közös munkájukat, mégis felálltak, és most világ körüli turnén vannak.  És ha hozzávesszük, hogy a zenekar nem csupán a zenében, hanem  megjelenésben is divatdiktátor volt, igencsak kíváncsian vártuk az esti bulit.

Debbie Harry fölött eljárt az idő, de csak közelről látszik, hogy nem fiatal már az énekesnő. A hangja viszont hibátlan!Komolyan, le a kalappal, mint ahogy le a kalappal az egész zenekar előtt. Chris Stein gitárja ma is úgy visít, mint rég.

Brutális!

Clem Burke dobos pedig egy állat. Az első másodperctől kezdve úgy püfölte a dobokat, mint egy világot megváltani akaró kiskamasz. Azt gondoltam, képtelenség ilyen intenzitással végig dobolni egy egész koncertet, de becsületére váljék, megcsinálta! Igazi old school showdobolás történt, úgy akusztikailag, mint vizuálisan: verőfeldobás, verőpörgetés, az ütések a fül mellől indultak…brutális! Minden hang a helyén volt hibátlanul, és ez akkor is nagy szám, ha hozzávesszük, hogy erre a zenei korszakra a negyedes-nyolcados-tizenhatodos díszítés a jellemző. Ráadásul ő is alapító tagja a negyven éves zenekarnak!  Azt hiszem, a kora egyik legjobb dobosát láttam ma.

A show összességében korrekt volt, a ma minimálisan elvárható fénytechnikával. Üde színfolt volt, hogy a zenekar mögötti kivetítőn a régi Blondie klipeket láthattuk. A hangosítás tökéletes volt, ami lehet, hogy annak volt köszönhető, hogy az Aréna háromnegyede le volt zárva. Szóval ami a közönségnek jó (hiszen így ki lehetett kényelmesen hangosítani a színpadot), a szervezőknek kevésbé: körülbelül 2500-an voltak kíváncsiak a Blondie-ra. Szerintem egyszerűen nem ismerik itthon a Blondie nevét, de abban biztos vagyok, hogy a számait igen!

Újra megfigyelhettem azt az érdekes jelenséget, hogy a napjainkra felgyorsult világban egyszerűen fel kell gyorsítani a régi számokat! Egyszerűen nem lenne olyan nagy buli az eredeti sebességgel! Máskor is feltűnt ez már, és most is: néhány szám határozottabban gyorsabb volt, mint az eredeti. Jobb is lett a végeredmény!

Tetszett, hogy nem akartak világot megváltani, és nem csináltak bazári majmot magukból. Egyszerűen azt tették, amit tudnak: zenéltek.

Sólyom Attila

fotó: Varsányi Fruzsina

[2014.09.10.]