˝Ha sz*r az élet, akkor is gyönyörű.˝ Veronika fél élete - Hang nélküli daloskönyv
Vallomás, művészportré, téren és időn átívelő, egyszemélyes antalógia, olvasmányos regény, első osztályú tankönyv, operakalauz, VIP belépő a színfalak mögé, pszichológia mélyinterjú, nagyfelbontású fényképalbum, amely a lehető legplasztikusabb módon tárja az olvasó elé Fekete Veronika, a kivételes tehetségű, ám hányatott sorsú operaénekesnő életútjának felét…
Várkonyi Judit harmadik könyve, a Veronika fél élete egy lélegző egység, amelyben a betűk dallammá állnak össze, háromdimenziós mozgóképként megelevenedve az olvasó szemei előtt, akinek szívritmusa óhatatlanul átveszi a kötet lebilincselő, lüktető ritmusát.
Egy hatalmas lélek kapuja tárul szélesre egy regénybeillő emberi élet őszinte, s egyben tökéletesen megmunkált megnyilatkozása által. A Fidelio Media gondozásában megjelent kötet olvastatja magát, önironikus, humoros, teljes, bölcs.
Ahogy haladok az oldalakat lapozva, a végére érve az alábbi akrosztichon fogalmazódik meg bennem:
„Fátylát hullajtja a mélabús ősz,
elérkezett a hideg, tiszta igazság pillanata;
körforgásából kiszakadva lángcsóvaként,
eszméletlen fénnyel árasztja el a teret,
távolságból közelséget, némaságból hangorgiát varázsolva,
erős oszlopként tartva vállain a képtelen terhet.
Vágyból született sorssztrádán haladva,
elágazásokkal tarkított hegyláncokon tör át,
rémisztően gyönyörű fordulatoktól színes,
orbitálisan plasztikus és empatikus formában
nélkülözést és dús, pazar állomásokat megéneklő,
iszonyatos alázattal, védő öleléssel
káprázatos magasságokat és irdatlan mélységeket érintő,
az életfeladatát teljesíteni próbáló lélek tárulkozik ki.”
Igen, Fekete Veronika született énekesnő, aki belső hangját követve, hitére támaszkodva különleges, éteri könnyedséggel szárnyaló hangjával közel három évtizeden át be- és feltöltötte a körülötte lévő teret: „Jó napot kívánok! Operaénekesnő leszek, és statisztálni szeretnék!”
Végigjárva annak a bizonyos létrának az összes fokát, végül a csillagok közé katapultálta magát, olyan tudással és tapasztalattal felvértezve magát, amely kikezdhetetlenné, vérprofivá tette. Megtanulta kezelni, külön választani az érzelmeit, a szerepet a megformálójától, noha az útját szegélyező megannyi boldogság és számtalan szenvedés csontig hatolóan véste be magát. „Elbuktam, felálltam és mentem tovább. Sosem választottam a könnyebb utat. (…)
Amikor elvállaltam, hogy elmesélem neked az életemet, és bevillant, hogy a könyvesboltokban ott lehet az én életem története is, röhögtem magamban. Aztán átfordult bennem ez az egész: a közönségem miatt teszem. Nekik szeretnék adni ezzel – azoknak az embereknek, akik ma is hiányolnak a színpadról. (…) Ha szerettek a színpadon, ismerjék meg most a másik énemet is. (…) Lássák azt is, amit álmukban sem gondoltak volna az Éj királynőjéről…”
Égbekiáltóan gyönyörű és megtépázott érzelmek kavalkádja zendít „hattyúdalra” egy diadalmas színpadi sikereket megélő, ám ezzel párhuzamosan nőként, anyaként elképesztő nehézségekkel, akadályokkal szüntelenül farkasszemet néző ember tolmácsolásában.
„Az embert egy életen át kritizálják, bírálják. De a választás az övé, hogy a negatív véleményből, kritikából tanul-e, tovább lép vagy fejlődik általa. (…) Beszéljetek magatokkal őszintén! Ismerjétek meg és fogadjátok el önmagatokat, lépjetek tovább, vagy építkezzetek a múltból! Amíg ez nem sikerül, mások sem fognak elfogadni. (…) Addig tervezek élni, amíg valakinek szüksége van rám.”
A maximalizmus oltáránál mesél a színpad írott és íratlan szabályait mélyen tisztelő, a félelmein rutinja során felülkerekedni megtanuló művész.
„Az alapokat, az énektechnikát olyan mélységig el kell sajátítani, hogy a zsigerekig beléd ivódjon. A színpadon (…) már csak az a szereplő van jelen a testedben, akit a zeneszerző megalkotott és a rendező elképzelt. (…) nekem az a feladatom, hogy végrehajtsam, amit tőlem elvárnak vagy kérnek. (…) A hangképzés hiába ivódik beléd, hiába vagy a topon, azt soha nem szabad abbahagyni. (…) Az éneklés hátterére, szellemi részére visszatérve pedig: nem árt bizony nyelveket beszélni.”
Számomra az egyik legfajsúlyosabb mondat az egész könyvben az, amelyet legtöbbünk magáévá tehetne: „Bármi gyötör, mindig tudnod kell: ha szar az élet, akkor is gyönyörű. Pont ennyit jelent felülemelkedni.”
Szívből ajánlom eme irodalmi remek elolvasását, „egyrészt, mert eszelős módon fejlődik tőle a képzelőerő, másrészt erősödik a beleérző képességed.”
Az Éj királynőjének áriája W. A. Mozart Varázsfuvola című operájából:
Szilágyi Erzsébet szerepében a Hunyadi László című Erkel Ferenc-operában:
Hírek
