Három dal, ami nélkül nem volt buli a 90-es években
Az iloveretro.hu oldallal közösen megvalósuló retro rovatunkban a 90-es évek kedvenceiből válogatunk, ebben segítségünkre lesz, a retro lemezlovas, BanDJ. Íme az első hármas válogatása.
Hölgyeim és Uraim, köszöntök minden retro rajongót, mindenkit, aki szereti a „rég volt, szép volt” dolgokat. Az én jelszavam is: I love Retro! Diszkós pályafutásom alatt (immár 24 éve) mindig forgattam - az aktuális dalokon kívül - a régi idők slágereit is, míg a retro életérzés szívügyemmé vált. Szívből invitálok hát mindenkit, hogy repüljünk vissza az időben és idézzük fel azokat az izgalmas zenéket, amelyek nélkül soha nem mentünk haza a diszkóból. Irány a kilencvenes évek és az ezredforduló, kiáltsuk együtt: I love Retro!
Az első dal, amelyet kiválasztottam, ünnepi fényben tündököl, hiszen egy kisebb jubileumot ünnepel: éppen 20 éves! 1995-ben a diszkók, a rádiók ettől harsogtak világszerte. A La Bouche – Be my lover című slágeréről van szó, amely nemcsak hogy húsz éves, de két évtizede szünet nélkül hódít, újabb és újabb generációk hódolnak be neki. Ez nem is csoda, hiszen a fülbemászó dallam, a könnyen énekelhető „lalalázós” refrén gyorsan válik nagy kedvenccé a retro bulikon.
Emlékszem, abban az évben éppen szakmai kupaktanácsot tartottunk néhány DJ kollégával, amikor a német Viva Tv-n az új dal, a Be my lover klipforgatásáról készült kisfilmet játszották. Mindannyian felkaptuk a fejünket, odaszegeződtünk a képernyő elé, és a dalt hallva megállapítottuk: ebből kérem lesz valami! Lett is, egész egyszerűen egy örökzöld sláger!
A 90-es évek elejéről idézzünk fel most egy szép zenei emléket. Amikor a rap még hódított, de a diszkókban a dance stílusé volt a főszerep, a kettő ötvözésével igencsak jólsikerült klubslágerek születtek.
Egyik nagy kedvencem volt 1991-ben Heavy D & The Boyz – Now that we found című eposza (amely az O’Jays eredeti verziójában is élvezetes). Ennek a dalnak volt akkoriban az egyik legszínpompásabb klipje, a graffitikkel és persze a táncos csapat szivárványszínű esőkabát arzenáljával. Emlékszünk még? Lássuk, halljuk!
Talán senki nem gondolta volna, hogy 1996-ban olyan dal lát napvilágot, amely soha nem megy ki a divatból, pedig azóta sok új stílus született és hunyt ki. A Mr President örökérvényű popslágere, a Coco jamboo szinte minden generáció nagy kedvencévé válik, ha másért nem, mert árad belőle a laza humor, a vidámság.
A forróság, a klipben is látható napfényes - pálmafás tengerpart jelképe, a Coco jamboo az idei Total Dance fesztiválon is biztosan felhangzik élőben, és borítékolom, hogy nemcsak a frontember Layzee szájából hallatszik majd, hanem a többezer fős közönség egy emberként harsogja majd: „Ájjájjé-kokkódzsambó-ájjájjé!”
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.