2025. december 5. | péntek | Vilma nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
 
Kapcsolatok
Apostol

Az Apostol együttes így ünnepli a 45. évfordulót

Az Apostol együttes a Veszprém Arénában ünnepli fennállásának 45. évfordulóját, a március 14-i koncertjével – közölte a zenekar énekese keddi sajtótájékoztatóján, a megyeszékhelyen.

Meződi József azt mondta, hogy a koncerten a 70-es és a 80-as évek slágerei lesznek hallhatók, köztük olyanok is, amelyek nem jelentek meg lemezen, kizárólag a rádióban játszották.

    Hozzátette: az elmúlt évtizedek összegzésének szánják ezt a koncertet, melyen közös táncra és éneklésre várják a közönséget.

    Németh Zoltán, a zenekar vezetője felidézte az együttes 1970-es megalakulásának történetét, amikor az alapító zenészek még az iskolapadban ültek, és egy kis zsebpénzt szerettek volna maguknak, ezért adtak egy koncertet a balatonföldvári Balatongyöngye étteremben. 

Lájk, ha kedveled az Apostol együttest.

    Hozzátette: az együttes első komoly sikere az volt, amikor 1971-ben megnyertek egy országos zenei fesztivált Salgótarjánban.

    A zenekarvezető hangsúlyozta, hogy az Apostol 1974-ben fordult a "valódi slágerzene" felé, és ezt az irányt azóta is töretlenül követi.

    A koncertlátogatók reakcióiból kiderül, hogy nem hiába zenélünk immár négy és fél évtizede – szögezte le Németh Zoltán, hozzátéve, hogy évi ötven koncertnél is többet szoktak adni.

    Némedi Lajos, Veszprém alpolgármestere elmondta, hogy az 1500 embert befogadó csarnokban 1300 jegy már elkelt, teltházas rendezvényre számítanak. 

[2015.03.11.]

Megosztom:


Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás

A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).

Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.

A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.

Megértésüket köszönjük.

Zene.hu csapat

2025.11.10

 

lap teteje
 
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Családias, meghitt hangulat és nosztalgia Nenaval a Barba Negraban
Október 21-én fergeteges...

IL VOLO - 17 éve énekelnek együtt, megnéztük
Felejthetetlen koncerttel tértek vissza...

A legenda, Blackie Lawless  a Barba Negraban - W.A.S.P. koncerten jártunk
Flitteres csuhák, diszkógömb és fityula az Erkelben
Lángolt az MVM Dome - Parkway Drive koncerten jártunk
Cukik és hogy hörögnek - A Hanabie. zúzott ismét Budapesten
Calum Scott varázslatos világa az MVM Dome színpadán
beszámolók még