Privát Mennyország - új dal és klip a Phoenix RT-től
2015. június 15-én jelent meg a Phoenix RT vadonatúj szerzeménye – Privát Mennyország címmel -, mely egyben a készülő negyedik album első dala, és amelyhez rögtön klipet is forgatott a banda. A Hangfalakból és a Laza nyári dal című slágereket jegyző, a hammerworld.hu közönségszavazásán 2015 egyik reménységének választott, egyre népszerűbb csallóközi rocktrió a nyári fesztiválfellépések alkalmával ízelítőt ad az új album dalaiból is.
A 2013-as Nincs ellenszer című album megjelenése óta a több mint 100 koncertet adott, de közben természetesen folyt az új dalok írása is. Jó hír a Phoenix RT-rajongók számára, hogy a srácok év végére tervezik a negyedik lemez megjelenését, melynek bemutatkozó dala Privát mennyország címre hallgat.
Az új nóta egy nagyon pörgős punk-rock szám, dallamos, fülbemászó refrénnel, melynek felvételei a Supersize Productionban készültek, Varga Zoli közreműködésével. Már ez a tény önmagában hatalmas előrelépés a zenekar életében, de a srácok több tekintetben is sokat fejlődtek az elmúlt időszakban.. "Minden ember másban leli meg saját privát mennyországát. Valaki egy halastó mellett ülve vár a kapásra, valaki egy meccsen szurkolóként, a mi privát mennyországunk a rock’ n’ roll, a zene.”
A klip forgatására két helyszínen került sor. A felvételek egy része az FX Film stúdiójában készült. Ezeket a képeket a klip hátterében csíphetik el a nézők. A forgatás másik helyszíneként egy dunaszerdahelyi műszaki áruházra esett a banda választása. Izgalmas feladat volt záróra után forgatni egy elektronikai cikkeket forgalmazó boltban. A klip külön érdekessége, hogy feltűnik benne Salamon Dia, Európa-bajnok ezüstérmes fitnessmodell is.
"Nagyon élveztük a forgatást, profi csapat gyűlt össze körülöttünk, stylist, sminkes, fodrász. Biró Mátéék (FX FILM) újfent remek munkát végeztek. Külön köszönet az Andrea Shopnak, hogy lehetővé tették a forgatást, igy egy nem szokványos helyszínen készült el az új klipünk.”
[2015.06.23.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.