Meghallgattuk Tóth Zoltán újdonságát - Tündérekkel szárnyaló zene
Elkészült az egykori Republic-os Tóth Zoltán második albuma is , mely nem kis meglepetést tartogat rajongóinak és az őt korábbról ismerőknek: ezúttal ugyanis kizárólag csak énekhang nélküli hangszeres zene csendül fel a korongról „A bolhapiac tündérei”-ben.
A terv csírái – ahogy ő fogalmaz – még a Republic-korszak előttről valók. Jó negyedszázadnyi érlelés után immár megvalósítva bizonyítják a szerző sokoldalúságát, dícséretes zenészi útkeresését és ígéretes új útra lelését, melyet nevének cseppnyi módosításával – Tóth Zoltán András – is jelez. A művekben az ütősök, gitárok, billentyűsök mellett népi hangszerek is helyet kapnak, s az összképet szimfonikus zenekari elemek is árnyalják.
Szimfonikus zene egy rockzenésztől, mintegy korábbi önmaga zenei antitéziseként?! Vagy ahogy a rosszmájú szkeptikusok kérdeznék: a vakmerő suszter ennyire elrugaszkodott a kaptafától? A lemez hallgatása során azonban mindenkiben egyre inkább az a válasz fogalmazódik meg, hogy: miért is ne, de még mennyire!
Azt hiszem, ezen a helyen érdemes közreadnom hazánk egyik legismertebb és legelismertebb szimfonikus zenekara oszlopos tagjának (kiváló csellista, aki gyakorló zenetanár és karvezető is) véleményét az albumról:
„Az előadók a saját hangszerükön igazi profik. Különösen elmondható ez a szólógitáros Tóth Zoltán Andrásról! Tisztán, szép hangokkal adja elő gyönyörű, kifinomult dallamait, melyek változatos feldolgozással hangzanak el. Színezik az előadást a jól megválasztott hangnemváltások. Egyetlen helyen sem hallható harsány, túldimenzionált megszólalás, mely a jó ízlést és a muzikalitást tükrözi. Tetszik a zongorista közjátéka is.
A hangszerelésben talán bátrabban lehetett volna a vonósokra támaszkodni. Különösen a hegedűk hangszíne tenné fényesebbé a hangzást, a bőgők hangja pedig tónusosabbá az együttest.
A darabok alaphangulatát kicsit melankólikusnak, szomorkásnak találom; mindegyik mollhangnemű. Szerintem a műveknek és a mindenkori hallgatóságnak is jót tenne egy kis dúros kicsengés.
Összességében: a hallottak alapján az előadók és a szerző méltán számíthatnak sikerre a vájtfülű, igényes hallgatóknál.”
Előbbiekkel egyetértve, én a magam részéről ehhez még annyit tennék hozzá: egyáltalán nem hátrány, ha adott esetben éppen a melankólia a táptalaja a művészi ihletnek. Sőt! S az instrumentális korong azért is nagyon szerencsés próbálkozás, mivel „nyelvezete” áthidalja a bábeli béklyókat, s így megteremti a lehetőséget, hogy kis országból akár a nemzetközi popzenei porondra is kilépjen. Mint annak idején Vangelis! (a többit tudjuk…) S különben is - és minden bizonnyal nem csak az én füleimnek - a hangzás sok helyen annyira Vangelis-es!
Zoli azt mondta nemrég „ A bolhapiac tündérei”-ről , hogy ebbe „mindent beleraktam, amit tudok a zenéről”. Én meg - szakavatott véleményekre alapozva - azt mondom: ezt a tudást érdemes volna nemzetközi színtéren is megméretni!
Jó utat, sok sikert szép korong!
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.