Campus Fesztivál 2015 - összefoglaló, metálkodás a Tankcsapda birtokán

Mivel köztudottan országunk erősen főváros centrikus sok szempontból, ha úgy tetszik vízfejű, szerencsére zeneileg már árnyaltabb a helyzet. Ilyen téren Budapest mellett komoly szerep jut Pécsnek és Debrecennek. Az idei fesztiváldömpinget követni nem akarom, mert már minden bokor alatt van egy. Az igényesebbek közül tavaly, a debreceni Campus Fesztivál végre méltó helyre költözött, a frissen átadott Nagyerdei Stadion mellé. Az elektronikus zene térnyerésének sem vagyok híve, de itt a rock műfaj talán nagyobb szerepet kap és nem annyira multikulti. Mint ismert, a cívisváros a Tankcsapda otthona, aki az elmúlt több mint, negyedszázados ténykedése alatt megmaradt lokálpatriótának, s a hazai mainstream legnagyobbja lett végig járva a grádicsokat.

Kevéske szabadidőmből sikerült lelátogatni a Campus utolsó napjára, amin a négy nap 192 fellépője, 400 programja (és cirka 84 ezer látogatója) közül „ízlésfasisztaként” a teljességigénye nélkül jut szerep a szintihardcoreos (szerintem holdkóros) Enter Shikarinak, a magyarok közül a hangosnak aposztrofált, stoneres Uzipovnak, a grunge-os – groove-os Apey & The Pea-nek, a zsiványpoppos Kowalsky meg a Vegának, modern hard rockos Depressziónak és természetesen a punk metalos Tankcsapdának. Főleg az utóbbi motivált, mert az egyéb patinás nagy feszteken adott a standard – értsd: szűkre szabott – műsoridő, a metapayes fizetéssel egyetemben, ami őszintén zavar, nem az én világom. Itt viszont „kápé” van és a Tcs-nek hazajátszás bő két órában! Na, ezért már érdemes leruccanni. A ide-és hazajutás is egyszerű, a MÁV pofátlanul drágán klíma nélkül viszi a fenekemet IC-n a Nagyállomásig, plusz a helyi DKV oda – vissza légkondis tujával olcsón, direkt a látogatók miatt a bejáratig. Szóval, ez nem egy menekülttábor, „Mindentől távol”!

A bejutás flottul megy, a helyszín nem kicsi (20 hektár), lehet kolbászolni a fák árnyékában színpadok, sör (400) – pizza (450) – lepcsánka (490) árusok boltjai között többnyire pormentes utakon ismerősökre és zenészekre vadászva, ami a meghirdetett dedikálások, beszélgetések időpontjakor lényegesen egyszerűbb, de elsőnek talán kezdjük a félötös Uzipovval. A tavalyi stíluskavalkádot felvonultató „Bazaltkockák” lemezkészítői a korai időpont ellenére is odavonzottak talán száz stabil kíváncsit, hogy élvezzék a „Fekete neked” kezdő nótáját.  Viszont a koncert befejezése előtt bőven a „Kedvem véget ért”, mert rohanok üdítő színpadról a pálinkásra az Apey miatt. Egyszerre van a kettő buli ugyanis.

Pokoli a hangulat jó értelemben a sátras meleg, illetve a Fonogram díjas „Hellish” lemez kemény riffjei, borongós témája miatt, de hát ezért jöttem! „Apey” Andris hörgésekor hátra fordulok, hogy visszhang-e, vagy jött értem Abraham, netalán Júdás… Nemzetközi színvonalat kap a halandó műfajában. Azért a tizennyolc alattiaknak nem javaslom a klipeket, nehogy felcsapjanak angyalcsinálóknak… Innen csak egy ugrás a Csapdadedikálás a Dómnál. Csinos kis sor van, főleg az ifjabb korosztályból, lehet közös fotó itt, miegymás… Megy a szignó ezerrel, Fejesnek jól áll az új frizu, vállalom, nekem bejön! Úgy is nem rég volt Pesten a Pride. Olga, Helga, francia meg egy belga! Aztán jött Eszter! Húsz perc locsi-fecsi után futás vissza a „Hotel Eufóriába”, ahol Kowáék nyomják a „Varázsszavakat” másfélórában, itt már nincs hézag a sorok között! Van kis közös fitnesz rengeteg nőcicivel (alma,körte,tacskófül) – köszi Freud, igazi fesztiválra termett zsiványbanda! Be kéne vezetni a vizes póló versenyt. Édenről álmodunk és ott is vagyunk inkább a látvány miatt. Helyem itt sem a végleges, megyek, mint Urbán lelke.

A pop és a gyehenna bugyrai után tikkadtan ismét megjártam a söntést nem túl drágán, van ilyen környezettudatos kéregető poharam, de a soproni sem a régi… Bevezette ezt az angolszász mértékegységet, a pintet. Az ágyas meggy (700) idén nem játszik, félek, hogy megütne, mint Lakatos Ronaldó a kocsmában anno, és elszarnám a fotókat… Ja, palackozott italok boltja, szomjamat csak az alkohol oldja az utca túloldalán… A lehúzás itt nem jellemző, persze minden feszten lényeg a fogyasztás. A Pepsi nagyszínpadnál vagyok újfent, beléptem Shikari (Enter Shikari) szentélyébe, élőben először hallom. Az első benyomás érdekes, bár eddig nem sokat tudtam a bandáról. De hát import brigád, kíváncsi voltam milyen! Főleg, hogy rendszeresen megfordulnak hazánkban hol itt, hol ott. Társadalom kritikus szövegekkel, formabontó zenei megoldásokkal (zongora – trombita – szintetizátor – üvöltés) tolják a metálnak vallott szintetikus micsodát. Szerintem skizofrén a frontember. Nem jön be… Inkább belehallgatok Leanderbe odébb.

A Nap már jócskán lefelé támad, mire megjelenik a nagyszínpadon a bevált fűrészes intró után a debreceni rockcsempész trió: A Zanzibárból importált „dallamdíler” örök mosolygós Sidi, Fejessel egyetemben, aki a ritmusdoktor címet nyerte el a Don Corleonétól, minden szempontból a legöregebb rockmafiától, Lukácstól! Főleg ha beszámítjuk neki a Vörös Kakasos és PG.Csoportban lehúzott időt is a hőskorból. A közönség rigmusaitól, füttytől hangos a rét, tisztás vagy küzdő egységként élteti a bandát. Magáért beszél a hazai terep!  Szerintem minden zenekar valami ilyesmire vágyik. Nyitószám  elég mérges, a legjobból…

A sound rendben, a vérfrissítés óta kicsit metálosabb az íz, ami szerintem Fejesnek is jobban fekszik, mert több van benne, mint 2-4. Sidi rengeteget javít a színpadi látványképen, rohangál, grimaszol, kokettál a közönséggel. Mellesleg jól tolja a mollokat vagy dúrokat. Hiába, no, fejlődött a punk zene. Ez már nem három akkord. A látványt viszont Dantétól kölcsönözték, mert malacot lehet pörzsölni, annyi a piró. Előhúznak a raktárból pár leporolt nótát az idősebb rajongókra tekintettel, „Legyen köztünk híd” no, meg a „Bárányt”. Lemegy egy néhány sláger is,(a turist, mindig péntek szombaton pölö) de kellenek. Heterogén a közönség, nem mindenki rendszeres koncertlátogató. A fesztivál erről is szól… Viszont az „Ez az a ház”-at árulás lett volna kihagyni itt! Kár, hogy setlistre nem lehet fogadni a tipmixen. Az új album turné része a mai előadás is, ne csodálkozzunk azon, ha lemegy az „Urai vagyunk a helyzetnek” a fele. A ráadással együtt bőven kétórás hazajátszás fene tudja, hány ember előtt, lehettünk vagy 15-18ezren is a réten, profin lemegy, vihar is csak máshol tombol. Lukácsék az ördöggel (vagy Istennel?) cimborálnak. Hozták a kötelezőt! A végén Johnny  huszon valahány éve a mocsokban rohad. Jó  outro.

Egy koncert véget ért, az éjféli lány jut eszembe Paksi Endrétől: - A csendet hallgatom. Fejem zúg, benne égnek elmúlt dallamok. – Folytathatnám, nagyon ül a szöveg! Tegnap ők is itt jártak, kár, hogy nem értem rá. Merengve mélázok a padon, a sűrű mai napot átgondolva. Sokáig nem tart, mert összekötöm a kellemest a hasznossal kifelé menet, és megyek a folyamat zajlását megnézni a Rézangyal Arénában a Depresszió háza táján. Óriási a kakofónia arra felé, mindenhonnan minden szól,  van csúszás is koncertügyileg, de” kezdjük el”! Levezetésnek megteszi az órás műsor, és nem a hideg sör beszél belőlem! Van néhány elvetemült, aki még ilyenkor is képes pogózni? Halász Úr, Ádám, többiek! Ti lesztek a szerem hazafelé a hajnali vonaton,  elég voltam mára, az álom oltalmára bízom elmém...Remek volt az utolsó nap a Campuson, gratula a szervezőknek!

A bő kulturális választékot, ha átfordíthatom kulinárisra (kis szójáték), akkor a svédasztalról válogathattam kedvemre. A debreceni módra elkészített Apey borsós Tankcsapda főétkezést, a Shikari által készített Halász féle Vega desszertet laktatónak találtam! Ha úgy tetszett, akár Leandert, Kiscsillagot, Grizzlyt is csipegethettem volna ma, és ez nem Dumaszínház… Sokszínű a felhozatal! Mellesleg a tegnapi menü sem menza jellegű volt! Bill Kapitány féle P.Boxban flambírozott „Virágdal” Paksi tálban! A vacsoracsatában négy, azaz 4* pontot kaptok tőlem kiscsillaggal! Jó lakottan távoztam másokkal egyetemben, és a gyomromat sem ülte meg a hazai menü!  Én, ha újra megszületnék, biztos rock and roll „séf”lennék! Egyedül a világ ellen!

Juhász Peti

[2015.07.28.]