Quimby volt a Kobuciban - képekben

Kicsit már lóg az eső lába, mikor nyolc óra után pár perccel, az első akkordok hallatán elgondolkodom, hogy vajon be tudnék-e még slisszolni előre. “Nem lehetsz ilyen megkövült szobor!” - mondja Kiss Tibi. Hát bemegyek. 

Ahogy halad az ember az első sorok felé, akarva akaratlanul is - főleg ha ez az ember történetesen cikket készül írni –, megfigyel. Megfigyeli a közönséget, figyeli az arcokat, a hangulatot, és persze keresi azt a kis űrt a tömegben, ahová be tud állni. Ezen a Quimby-n ma minden van. Vannak hátul egyenkoreográfiát táncoló copfos kislányok, van gazdáját sört inni figyelő nagytestű kutya, itt van “Zsomi a szomszédból”, és még ha lóg is kicsit az eső lába, így nyolc óra után, mindenki együtt énekli a Kivándorló Blues-t. Ettől kicsit “rezeg az emberben minden atom”.

A harmadik szám körül járunk, amikor rájövök, hogy ma valami mégis más. Már a szél is erősebben fúj. A Quimby náthás. Persze jó ez, mint mindig, mikor az ember ismeri a dalok szövegét, sokan vannak és olcsó a sör, de kicsit megijedek, hogy ebből a Quimbyből ma hiányzik az élet, és nem csak azért, mert Tibi néha orrot fúj. Kicsit dűlöngélős és nyögve nyelős. De végül, néhány számmal később átszakad ez az őszi köd, ami a koncert elejére ült. Autó egy szerpentinen, és már mindenki ugrál. Hiába a szél és a  türelmetlenkedő eső, azért még július van!

A tavalyi újévi koncertnél döbbentem rá, hogy Quimbyre nem kizárólag a zene miatt jár az ember. Persze szeretjük a zenét, de a számok között elhangzó kommentárok majdhogynem ugyanannyit adnak az egészhez. Ez ma sincs máshogy.  A Horvátországból csomagtartóban hazacsempészett illegális bevándoroló kabócáktól kezdve Livius koreográfiájáig, ami nem ugrálás, csak pipiskedés, van itt minden, ami ilyenkor elvárható. És a közönséget se kell félteni: egy-egy remekül sikerült dobszóló után még el-elhangzik egy “Toljad Faszi!” kiáltás, amitől aztán olyan ez az egész, mintha mi mind egy kicsit benne lehetnénk a Quimbyben. Családias.

Hál’ Istennek, ma sincs Most múlik pontosan, de azért néhány lassú dal belekerül a repertoárba. “Orvosi utasítás”. Nekem személy szerint hiányzik néhány nagy kedvenc Kaktuszligetes dal, de azért így sem megyek haza csalódottan.

“Tíz óra elmúlt, jó éjszakát mindenkinek, mert még a végén feljelentenek”. Az utolsó dalnál már elered az eső is, csöndben kivárta a koncert végét, így kicsit nedvesen, de annál elégedettebben mehetünk haza. Ez ma ilyen volt, náthás kezdés után lendületes befejezéssel.

Legközelebb a Szigeten találkozunk.

Bacsa Dóri

[2015.08.03.]