Az Üzletemberek is búcsúznak idénre a Sörsátor színpadától
Az idei vénasszonyok nyara – eddig - szerencsére tekintettel van a rockzene rajongóira. Az időjárás felelős vélhetően kedden is kegyes lesz hozzájuk, valamint a Sörsátor látogatóihoz, hogy az Üzletembers formáció is kellemes körülmények között játszhassa idei búcsú buliját.
Kyru, Hegedűs Tibi, Cserép Gyuri, Zsoldos Tomi, valamint Pálmai Zoli. Ők öten az immár patinás Üzletembers zenekar, akik végigmuzsikálták a nyarat a Városliget eme kedvelt zenés helyén. És ahol keddenként is teltházas bulikat celebráltak. A megfejtés az öt srác közvetlen egyéniségében, a minőség rockzene iránti feltétlen elkötelezettségében, valamint szeretetében rejlik, amelynek színpadról küldött jeleit pontosan vesznek a közönség érzékeny antennái.
A repertoár ismert és közkedvelt: a Sweetől az AC/DC-n keresztül a Deep Purple-ig és a Led Zeppelinig minden, ami csak bizsergető és dübörög. Hogy a Grandfunk Railroadról már szó se essék… A két gitár, a beton kemény ritmusszekcióra alapozva felváltja ontja veretes szólóit, Kyru torka pedig hozza azt, ami tőle megszokott és elvárható.
A Üzletembers zenekar tehát 2015. szeptember 22-én kedden is – idén utolsó alaklommal - ott lesz a Sörsátorban. A szezon- és nyárbúcsúztatóra ugyanezt várja mindenkitől, aki szereti a hetvenes évek kemény rock muzsikáját, amúgy Üzletembers módra. 20 órától kezdődően, tehát a rock and rollé a főszerep!
- Hegedűs István -
[2015.09.21.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.