Mielőtt még bárki is gondolkodóba esne, vajon ki is lehet az a „Véncsavargó”, segítünk: a legendás HitRock zenekar - igaz akkor még egyszerű HIT együttesként - megírta pályafutásának legszebb zenedarabját ezzel a címmel, amely az óta rock himnusszá lett. A Sörsátor nyári szezonjának utolsó HitRock buliján természetesen az emblematikus darab is felcsendül a zenekar előadásában.
Maradjunk még pár mondat erejéig a Véncsavargó halála című dalnál! Az 1980-ban megjelent kislemez jelentős áttörést hozott az akkor még alig-alig ismert külvárosi bandának. A jól megjegyezhető, fülbemászó dallam, a szívbemarkoló gitárszóló, a szöveg drámaisága azonnal utat talált a lírai, balladisztikus rock-darabok kedvelőinek szívéhez – főleg, ami a gyengébbik nemet illeti… A szerzemény nyugodtan odatehető a kortárs Várj, míg felkel majd a nap, A vándor, a Szállj fel magasra, vagy akár a Requiem mellé. A felsoroltak mellett a HitRocknak semmi szégyenkezni valója a Véncsavargóval. Ha hátralévő életükben már semmit sem alkotnak – amiről szerencsére szó sincs! -, ezzel akkor is beírták magukat a zene történelmébe. Megunhatatlan.
Ma a HitRock zenekart a három alapító mellett Füchsel „Füxi” Tibor – Hammond orgona, billentyűk, Mr.Basary – ének, Pozsonyi „Finki” Tibor – dobok, valamint két fiatal tehetség: Mangult Attila basszus és Németh György szólógitár alkotják. 2015. szeptember 23-án, szerdán 19 órától gyülekező, majd kezdés és indul a rock and roll - amúgy HitRock módra. Keményen és lágyan, dallamosan és dübörgősen, ahogyan illik és kell. És mindez a rockzene megmaradt szentélyében, a Városligeti Sörsátorban, ahol mindig akad egy-két korsó habos sör, gyöngyöző bor, vagy ha más nem, egy kis zsíros kenyér hagymával…
- Hegedűs István -
[2015.09.22.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.