Családias hangulatú country-buli részesei voltak, akik októberben ellátogattak a Széchenyi kertvendéglőbe. A Bojtorján együttes énekes-gitárosa most ismét birtokba veszi az étterem színpadát.
Egy szál akusztikus gitárral, kiváló orgánummal – és nem utolsó sorban lélekbe ivódott dalokkal nem nehéz jó bulit csinálni. Persze mindehhez szükségeltetik egy Pomázi Zoltán, aki lassan negyven éve műveli a műfajt; ennek megfelelően ért a hangulat kellő felturbózásához.
Bízunk benne, hogy 2015. november 8-án, vasárnap a Széchenyi kertvendéglőbe (1146 Bp. Állatkerti krt. 9-11) látogató közönség is átéli a fenti videóban megénekelt összetartozás felemelő érzését! Ehhez nem kell mást tennie, mint – akár egy finom ebéd elfogyasztása után is – 16 órától végig énekelni és tapsolni Pomázi Zoli hangulatos country-műsorát, ahol az emblematikus Bojtorján dalok mellett egy-két Tolcsvay trió-szám is felcsendül. A műsoros délután belépődíj menetesen látogatható!
19 órától viszont – 1300.- Ft-os beugró mellett – a kiváló Madarak együttes szórakoztatja majd a táncra éhes nagyérdeműt.
GPS-koordináták helyett analóg útmutató: Széchenyi fürdő oldala, a volt Vidámparkkal szemben! Fűtött sátor, hideg italok és kitűnő muzsika!
-Hegedűs István-
[2015.11.06.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.